A fejmasszázstól a hajmosásig – a samponok története

A tisztálkodáshoz használt eszközeink között jó ideje kiemelt helyük van a samponoknak. Azt gondolnánk, a nevüket talán valamilyen tulajdonságukról kapták, de ez nem így van: a sampon szó eredetileg nem az anyagot magát, hanem azt a tevékenységet jelölte, amelyhez felhasználták. Ez pedig a fejmasszázs volt, amely az ókori Indiában szorosan hozzátartozott a test ápolásához. És mivel a masszázs során a gyúráshoz hasonló mozdulatokat alkalmaztak, a hindi nyelvben ezt is a szanszkrit „chapayati”-ból származó, „nyomni, gyúrni” jelentésű „chāmpo” kifejezés jelölte. A szót tehát az indiaiaktól kaptuk.

Mosás vagy festés?  

Az ókorban a legtöbb kultúrában fontosabb volt a haj színének változtatása, mint a mosása. A neves történetíró, idősebb Plinius is írt az ehhez felhasznált anyagokról, például a szappanról, amelyet szerinte a gallok és germánok találtak fel (részletesen erről lásd a Szabad szappanozni című cikkünket). Az ókorban a kemény és puha szappant is ismerték, amelyeket azonban nem ruhamosáshoz használtak, hanem a haj sárgítására.

Ezen az egyiptomi falfestményen éppen egy előkelő nő haját gondozzák a szolgálók. Mint itt is látható, ez aprólékos, körültekintő munkát jelentett a számukra. (Fotó: Rizsporoshetkoznapok.blog.hu)

Indiában viszont inkább a tisztaság volt a fontosabb. Itt a hajmosáshoz nem szappant, hanem egy gondosan kikevert masszát használtak. Ennek egyik összetevője az ún. spandius fa (más néven mosódiófa vagy szappanfa) termése volt, amely a víz hatására ha gyengén is, de habzani kezdett. A spandius használata jelzi, hogy már ekkor is tudták: a fejbőrön termelődő zsírt a habzó anyagokkal lehet a leghatékonyabban eltűntetni. A massza másik alkotóeleme az amla, más néven indiai köszméte volt, amely viszont meglágyította és fénylővé tette a hajat.

Egyiptomban már i.e. 4000-től igen sokféle szert használtak a hajápoláshoz. Az itt olvasható cikk szerint a haj tisztításához leggyakrabban citrusok levét nyomták bele a fölmelegített vízbe, és ez szintén hatásosan tisztította meg a hajat a zsírtól. Ezután méhviasszal kezelték a hajukat, amely ettől fényessé és puha tapintásúvá vált. Ezt a módszert bízvást tekinthetjük a korszerű hajpakolások ősének, hiszen a huszadik századi hajbalzsamok szintén használnak mézet és gyümölcskivonatokat.

Érdekesség, hogy már annak idején is igyekeztek szembeszállni a kopaszodással. Egyiptomban ehhez a káposztalevelet és görögszéna-mag keverékét javasolták. Hajszínezéshez pedig a később is népszerű hennát használták. Emellett az sem volt ritka, hogy bikák felforralt vérével mostak fejet annak reményében, hogy a vér sötét színével együtt az állat erejéből is bekerül valamennyi a hajszálakba.

 

A cikk folytatása itt olvasható.



www.mimicsoda.hu