Egy soknevű betegség: a tuberkulózis

2014. március 28., 06:57
 

Március 24. egy fertőző betegség: a tbc, más néven tuberkulózis, gümőkór vagy tüdőbaj világnapja. Erre a betegségre azért kell még ma is kiemelten figyelni, mert terjedésében a szegénységgel járó, rossz körülmények is nagy szerepet játszanak. Márpedig az elszegényedés újra és újra megjelenik, a legkülönfélébb társadalmakban. Olyannyira, hogy a munkanélküliség és a hajléktalanság növekedésével párhuzamosan, az utóbbi évtizedekben Magyarországon is megnőtt a tbc-s betegek száma.


 
Ez a „műalkotás” nem egyéb, mint a tbc kórokozója: a Mycobacterium tuberculosis.

Mi okozza a tbc-t?
A tuberkulózis kórokozója a legtöbb esetben a Mycobacterium tuberculosis nevű baktérium, amit a felfedezője neve után Koch-baktériumként is emlegetnek. Emellett azonban más mycobaktériumok – pl. a Mycobacterium bovis, a Mycobacterium africanum, a Mycobacterium canetti és a Mycobacterium microti – is okozhatnak tuberkulózist.
A Koch-baktérium leggyakrabban a tüdőt támadja meg, de bármely, más szervet is elérheti. A „gümőkór” nevet a régi időkben azért kapta, mert a fertőzés során tüdőben gumók – a régi nyelvben: gümők – keletkeznek. A gumó latin neve tuberculum, ami viszont a tuberkulózis név alapja lett.
A kórokozók a légutakon, a nyálkahártyán, de egy-egy sérült bőrfelületen is bejuthatnak a szervezetbe. A leggyakrabban cseppfertőzéssel (tehát köhögéssel vagy tüsszögéssel) terjed, és a magas láz mellett erős mell- ill. hátfájást, gyakran köhögési rohamokat okoz. Mivel a tüdőben keletkezett gumók akadályozzák a tüdő normális működését, a beteg szervezete nem jut elegendő oxigénhez, ugyanakkor toxikus (mérgező) anyagok halmozódnak fel a sejtekben. Ettől a betegek legyengülnek, folyamatosan fáradtak lesznek, nem tudnak enni és természetesen dolgozni sem.
Mindezzel együtt a tbc ma már a többi járványhoz képest a legkisebb veszéllyel járó betegség, amely az esetek 90 százalékában gyógyítható. Sajnos azonban a betegek 10 százalékánál vagy túl későn ismerik fel, vagy ha egyébként is legyengült – például cukorbeteg vagy túl sok nikotinnal mérgezett – szervezetet támadt meg a betegség, akkor túl gyorsan elhatalmasodik, és így az orvostudomány már nem tud mit tenni.

Robert Koch, a baktérium felfedezője

Mióta ismert a tuberkulózis?
Már egy 500 ezer éves, Törökországban talált homo erectus maradványaiban is igazolták a fertőzés tényét, de az egyiptomi múmiákban és a gyarmatosítás előtti Dél-Amerika ősi kultúráiban is kimutathatók a baktérium hatásai. A későbbi korokból egy bölény csontvázmaradványán is találtak erre utaló jeleket. A görög Hippokratész, akinek korában sorvadásnak tekintették a kórt, részletesen írt a betegség néhány jellemzőjéről. A 11-dik század legjelentősebb, arab orvosa, Avicenna (Ibn Sina) 1020-ban írt arról, hogy a betegség fertőzés útján terjed, szerinte gyakran a talaj és a víz közvetítésével. Emellett a cukorbajjal való kapcsolatát is felismerte. A betegség terjedésének gátlására a betegeit karanténban helyezte el. 1689-ben az angol dr. Richard Morton tette közzé azt a megfigyelését, hogy a betegség során a betegek tüdejében gümők keletkeznek. A tuberkulózis, vagyis gümőkór nevet 1839-ben kezdték használni. A betegeket célirányosan 1838-tól kezelték, éspedig egy erre alkalmasnak talált, jó levegőjű mamutbarlangban. Az első tüdőszanatóriumba 1859-től érkezhettek betegek, a németországi Görbersdorfban, majd nem sokkal később Lengyelországban is megnyílt egy hasonló intézmény. Ekkor még nem ismerték a tbc bacilusát, amelyet egy német orvos, Robert Koch mutatott ki a mikroszkópos vizsgálatai során, 1882-ben. (1905-ben Nobel-díjat kapott a felfedezésért.)
Egy időben a tuberkulózist magyar betegségnek, morbus hungaricus-nak hívták. Igaz, ezt az elnevezést először egy másik betegségre, a mocsári kigőzölgésektől és a szennyezett víztől terjedő, kiütéses tífuszra alkalmazta egy marburgi katonaorvos, aki a 16-dik század közepén érkezett hozzánk, a török ellen harcoló, császári katonákkal. Később, de főként a két világháború között már egyértelműen a tuberkulózisra használták a kifejezést, hiszen ez a kór a nagy mértékű szegénység és elmaradottság miatt valóban népbetegséggé vált.
A 19-dik század végén a halálozások 25-30 százalékának ez a betegség volt az oka. A 20-dik század elején pedig évente átlagosan 70-75 ezer fő halt meg tbc-ben.
Az orvosok, de az írók közül is igen sokan emeltek szót azért, hogy a kormányt tegyen meg mindent, a szegénység enyhítésével és az egészségügy fejlesztésével a betegség megfékezésére. Ennek eredményeképp alapította meg Johan Béla (1889-1983) egészségpolitikus, orvos és mikrobiológus az Országos Közegészségügyi Intézetet, amely valóban sokat tett a tbc-s betegekért. Johan 1928-ban megszervezte a tüdőgondozó hálózatot, a házasság előtti tanácsadást, és ami a legfontosabb: a szegény betegek szanatóriumi ingyenes kezelését. Johan örökségét a háború után is megőrizték, kiegészítve a módszeres és tartós szűrések valamint, a korszerű gyógyszerek bevezetésével.

A hetvenes-nyolcvanas években „pasztőrtejet” kértek az emberek a boltban, amelyet ilyen és ehhez hasonló reklámokkal népszerűsítettek.

Pasteur és társai jelentősége
Sokáig hátráltatta a betegség megfékezését, hogy a baktérium felfedezője, Robert Koch nem látott kapcsolatot a marha- és az emberi tbc között, így sokáig nem ismerték fel a nyers tehéntej jelentőségét a betegség terjedésében. A 19-dik században azonban egyszerre többen is gyanakodni kezdtek, a vegyészekés biológusok között.
Elsőként egy francia vegyész, Louis Pasteur (ejtsd: lui pásztőr) dolgozott azon, hogy bebizonyítsa: az élelmiszerek a levegőben lévő mikroorganizmusok hatására indulnak bomlásnak. A mikroorganizmusok pedig nemcsak erjedést okoznak a folyadékokban és élelmiszerekben, de betegségeket is előidézhetnek. Ezt korábban már mások – pl. Girolamo Fracastoro és  Friedrich Henle – is feltételezték, de Pasteur volt az, aki kísérletekkel is igazolta a teória helyességét.
Mivel az akkori, legnagyobb problémát a bor, az ecet és sör romlékonysága okozta, kutatásaiban először ezekkel foglalkozott. Az egyik kiindulópontja az volt, hogy ha a borkősav egyik sóját melegíti, akkor az zavarossá válik és erjedni kezd. A jelenség az erjedés, a bomlás és a hő kölcsönhatására hívta fel a figyelmét. Kísérletei során, 1857-ben a tejsavas erjedés mikrobáit is felfedezte, és ezzel kézzelfoghatóvá tette a különböző alakú és természetű mikroorganizmusok szerepét a folyamatokban. Ekkor azt kezdte vizsgálni, hogy vajon milyen hatásokkal állítható meg a különféle baktériumok elszaporodása. 1864-ben rájött, hogy a sör és a bor bomlási folyamatai megállíthatók hővel: ha 45-65 °C-ra melegíti a folyadékot, nem szaporodnak tovább a mikroorganizmusok. A vajsavval végzett kísérleteiben viszont azt tapasztalta, hogy ezeket a baktériumokat az oxigén pusztítja el, ettől áll meg a vajsavas anyagok további erjedése. (Ez vezetett az anaerob, vagyis a levegő nélkül szaporodó baktériumok feltárásához.) Pasteur mindezek révén jutott el ahhoz a gondolathoz, hogy a különféle folyadékokat lehetséges csíramentesíteni, vagyis sterilizálni, és ezzel egyúttal azt is megakadályozni, hogy az állati és emberi szervezetbe bejussanak a számukra káros baktériumok. Ehhez dolgozta ki Claude Bernard-ral együtt a pasztőrözés vagy pasztörizálás eljárását. Ez a boroknál tehát 70-80 °C-os melegítést jelentett. Ezen a hőmérsékleten ugyanis elhalnak a bennük lévő élesztősejtek, ugyanakkor még nem csökken a bor alkoholtartalma. A pasztőrözött bor kb. 6 hónappal tovább tartható el. (Érdekesség, hogy ugyanebben az időben egy magyar vegyész, Preysz Móric is hasonló eljárásokkal kísérletezett, és ugyanerre az eredményre jutott. Kutatásait 1862 októberében mutatta be a Hegyaljai Bormívelők Egyesülete közgyűlésén, majd a K. M. Természettudományi Társulatban is tartott ezekről előadást. Ennek szövegét a társulat folyóiratában, a Természettudományi Közlönyben később közzé is tették.)
Ugyanez a pasztőrözés a tej esetében azt jelenti, hogy a folyadékot 71,7 °C hőmérsékletre hevítik, 15 másodpercig (vagy ezzel egyenértékű, más hőmérséklet-idő kombinációban kezelik), majd a legrövidebb időn belül legalább 6 °C-ra lehűtik. A folyamat során épp azok a hőérzékeny baktériumok pusztulnak el, amelyek az embert is veszélyeztetik. Az eljárás bevezetésével hatalmas lépést tettek a TBC-s fertőzések csökkentése terén. Pasteur elméletének és kísérleteinek további eredményei pedig azokhoz a forradalmi jelentőségű védőoltásokhoz vezettek, amelyekkel a lépfene, a baromfikolera és a veszettség járványait lehetett elkerülni. Pasteur és követői munkájának igen nagy szerepe volt abban, hogy a 19-dik század közepe óta csökkenhetett a halálozási arányszám, és az emberek várható élettartama a világ nagy részében majdnem megduplázódott.
Mint sok helyen, így Magyarországon is kötelező a tuberkulózis elleni, BCG nevű védőoltás. Az oltások és az egyéb védőintézkedések nélkül a baktérium újból fölerősödne, és fölöslegesen súlyos állapotokat okozna.

 

Lévai Júlia

 

Ha kíváncsi vagy, hogyan találták fel a különböző betegségek elleni védekezés módját, lapozd fel a Mi MICSODA sorozat Orvoslás című kötetét!

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum