|
A dzsessz meghódítja a világot
Bár Jelly Roll Morten amerikai zongorista és zeneszerző előszeretettel állította magáról, hogy ő találta fel a dzsesszt 1902-ben, New Orleansban, természetesen olyan nincs, hogy egy zenei irányzatot bárki is feltaláljon. Az irányzatok mindig már létező stílusok változásaiból jönnek létre, egy szerves folyamatban. A dzsessz az afrikai népzene ritmusvilágát ötvözi az európai zene dallamaival és harmóniáival, akkordjaival. Mára nagyon sokféle irányzatát élvezhetjük.
Spirituálé és gospel
A dzsesszre a gospel és a spirituálé is nagymértékben hatott. Ezeket az Afrikából behurcolt rabszolgák ismertették meg Amerikával. A gospel a 19. században kialakult vallásos ének volt, amelynek szövege főként az evangéliumból táplálkozott. Eredetileg egy szólista (prédikátor) és a kórus (gyülekezet) adta elő, egymásnak válaszolgatva, erősen ritmizált dallamokkal. Később egységes dalként szólisták vagy kórusok is énekelték. A spirituálék jellemzően szomorú, sok érzelemmel átitatott dalok, amelyekben az érzésvilágot a dallamok gazdag díszítései is telítik. Mindkét műfaj a mai napig nagyon népszerű.
A blues
A blues az afroamerikai népzene legjellemzőbb énekes formája, amely később a dzsesszben is meghatározó szerepet játszott. Neve valószínűleg az angol blue (szomorú) szóból ered. Jellemzője a tizenkét ütemes blues-séma, amely meghatározott funkciós vázra épül (4 ütem tonika, 2 szubdomináns, 2 tonika, 2 domináns és 2 tonika). Különösen szenvedélyes előadói stílusa miatt Bessie Smith amerikai énekesnőt a blues császárnőjének nevezték el. De a bluesnak királya is volt: B. B. King, aki valóban hosszú ideig a műfaj meghatározója volt. A későbbi rockzenészek közül Eric Clapton brit gitáros volt az, aki a blues legnagyobbjai nyomdokain indult el, és később maga is a rockzene és a blues kiemelkedő alakja lett.
Újabb és újabb dzsesszstílusok
A dzsessz sokféle egymás mellett vagy egymásból kialakult zenei stílust ölel fel. Eleinte a ragtime, a New Orleans-i – főként fúvós zene és a szving – jelentette a dzsesszt. Az 1930 utáni szvingkorszakban az együttesek nagy létszámú big bandekké és zenekarokká fejlődtek, s a szving központjának számító New Yorkban legendás koncerteket adtak elő. A big band nagyzenekarokat legtöbbször vezető zenészük után nevezték el, például: Benny Goodman Big Band vagy Glenn Miller Orchestra. Más stílusok, mint a bebop, a cool dzsessz, a free dzsessz és a fusion dzsessz később jelentek meg. A rögtönzésre épülő dzsessz műfaj azóta is lépten-nyomon megújul, változik.
Közönség és improvizáció
A dzsessz lényeges eleme az improvizáció. Az ismertté vált zenedaraboknak, az úgynevezett standardoknak csupán az alapstruktúráját jegyzik le. A zenészek saját elképzeléseiket, stílusukat mutatják be a standardok alapján, új életet lehelve az előírt formákba. Ha a közönségnek tetszik egy improvizáció, a zeneszám közben is tapssal jelzi. A rögtönzés, a kötetlenség és az alkalmazkodóképesség a dzsessz alapvető jellemzői. A dzsesszkoncertek egyik formája a jam session. A jam session találkozókon a zenészek nem tervezik meg a programot, a pillanatnyi hangulatra hagyatkoznak. Az örömzenélést az úgynevezett opener nyitja meg. Ezután a jelen lévő zenészekből bárki felléphet a színpadra. Sok esetben olyan előadók zenélnek együtt, akik akkor találkoznak először életükben!
|
