| |
 |
|
Ezen az ókori mozaikon Thészeusz és a Minótaurusz küzdelmét látjuk. |
Mi mindent szimbolizál a labirintus?
A görög eredetű szó azt jelenti: folyosók bonyolult rendszere. A labirintus-forma lényege, hogy aki el akar jutni a középpontjához, annak olyan utakon kell végighaladnia, amelyek gyakran a céltól épp hogy elfelé vezető irányban futnak, és nem látható, hogy pontosan hová vezetnek illetve hogy van-e folytatásuk, vagy zárt a végük. Ezért a labirintus kiválóan alkalmas arra, hogy a legkülönfélébb célokhoz vezető utat és annak kínjait-sikereit, a problémamegoldást mint erőfeszítést szimbolizálja. A legkorábbi ábrázolásokban, a barlangok falain Nap-jelképekkel együtt volt jelen, ami arra utal, hogy a világ teljességével kötötték össze. Előfordult, hogy egy-egy kanyarulatba egy szörny fejét rajzolták bele, talán a veszély és a riadalom közös kifejezéseként.
Vallási rendszerbe elsőként az egyiptomiak illesztették bele a labirintust. Ekkor a halottak lelkének túlvilági útját jelképezte. Az Amentinek nevezett halotti ösvénynek volt a párja: az elhunytak az akkori elképzelések szerint ezt a kanyargó ösvényt járták be a feltámadásukig. Az út végén Ozirisz várta őket, az elbírálójukként, aki felé Ízisz vezetésével haladtak, a nehézségek legyőzésében pedig Hórusz segítette a lelkeket. Az első, fennmaradt labirintusrajzot Memphisben találták meg, egy zsírkő pecséten. Épített labirintust pedig több piramisban is találtak. Az egyik leghíresebb a hawarai labirintus, amely III. Amenemhet uralkodása idején készült, és egyszerre volt temetkezési hely és szentély.
Később a mezopotámiai és babilóniai labirintusoknál kibővült a forma szimbolikájának tartalma: a formai hasonlóság alapján például az áldozati állatok bélrendszerét is jelképezte, és így valószínűleg a jóslásokban is lehetett szerepe a labirintusnak, hiszen ekkoriban a béljóslás fontos tevékenység volt.
A görög-római mitológiában a labirintus első és leghíresebb „utazója” Athén királya, Thészeusz volt. Kalandját a görögök egyik, nagy krónikása, Plutarkhosz is megörökítette.
 |
|
A chatre-i katedrális labirintusa lenyűgöző padlómozaik. Az emberek tiszteletben tartják, hogy mindenkinek egyedül a legjobb végigjárnia az utat, ezért egyszerre csak kevesen indulnak el benne, hogy mindenki nyugodtan elmélyülhessen, elgondolkodhasson benne. |
A krétai labirintus története
A mítosz szerint mielőtt Minósz Krátén királlyá lett volna, jelet kért a tengeristentől, Poszeidóntól, hogy vajon ő vagy a fivére lesz-e az uralkodó. Poszeidón az ő királyságát jósolta meg, és ennek jeléül elküldött neki egy fehér bikát küldött, amelyet Minósznak fel kellett volna áldoznia a jóslat beteljesülésekor. Minószt azonban annyira elbűvölte a tengerből előbukkanó fehér bika szépsége, hogy kicserélte egy másik bikára, és azt remélve, hogy Poszeidónnak ez nem fog feltűnni, azt áldozta fel neki. Poszeidónt azonban nem lehetett kijátszani, és úgy megharagudott a csere miatt, hogy őrületet küldött Minósz feleségére, Pasziféra, aki ettől szerelmes lett a bikába. Ahhoz, hogy szerelmeskedni is tudjon az állattal, az ezermester Daidalosz segítette hozzá, aminek köszönhetően Paszifé teherbe is esett, majd szült egy ember testű, ám bikafejű és farokkal rendelkező lényt: Minótauroszt. (A név jelentése: Minósz bikája.) Miután a Minótaurosz egyre nagyobbra és ijesztőbbre nőtt, Minósz tanácsot kért a delphoi jósdától, aminek következményeképp a knósszoszi palotájában egy óriási labirintust építtetett Daidalosszal, és ott helyezte el a Minótauroszt. Később azután az athéniek megölték Minósz másik fiát, Androgeuszt, mert féltékenyek voltak a sportban elért sikereire. Ezért Minósz bosszúhadjáratot indított Athén ellen, és a győzelme után azt követelte az athéniaktól, hogy minden kilencedik évben (más leírások szerint évente vagy hét évente) hét ifjút és hét lányt áldozzanak a Minótaurosznak. Amikor már harmadszor kellett útnak indítani az áldozatot, Thészeusz önként jelentkezett, mondván: ő biztosan meg tudja ölni a szörnyet. El is ment Krétára, ahol Minósz lánya, Ariadné szerelmes lett belé. Egy bűvös kardot adott neki, amely majd segíti őt a Minótaurosz legyőzésében, majd e mellé okosan egy gombolyag fonalat is, hogy annak segítségével visszataláljon a labirintusból. Thészeusz mindezek felhasználásával valóban meg is ölte a szörnyet és sikeresen visszajutott a napfényre. A történetnek azonban ezzel még nem lett vége, mert ezek után Minósz fia, Deukalión is megtámadta őt, de Thészeusznak sikerült legyőznie. Ekkor kiszabadította a krétai fogságban sínylődő athéniakat és hazafelé indult. Mivel azonban úgy látszik, nem volt kedve ahhoz, hogy hálás legyen Ariadnénak, Naxosz szigetén kitette az alvó királylányt, és továbbhajózott. A sors azonban feledékenységgel büntette őt: nem jutott eszébe, hogy mielőtt elindult, apja arra kérte, hogy ha sikerült végrehajtania az athéniakat is felszabadító tettét, akkor a hajóján cserélje ki fehérre a fekete vitorlát, hadd lássák már messziről, mire kell számítaniuk. Mivel azonban ő ezt elfelejtette, a hajón a fekete vitorla maradt ott. Ez akkora kétségbeesésbe kergette Thészeusz apját, hogy egy magas szikláról a tengerbe vetette magát és meghalt.
 |
|
Az élő növényből készült labirintusokhoz olykor nem árt felüljárókat is építeni, nehogy valaki végképp eltévedjen bennük. |
Mivé formálta át a kereszténység a labirintus jelentéseit?
Mint oly sok egyebet, a kereszténység a labirintushoz fűződő, legerőteljesebb pogány mondát is továbbvitte. A korai kereszténységben a labirintus a tudatlanság ösvényévé és a bűnök közötti tévelygés kifejezőjévé vált. Középpontjában szintén Minótaurusz ült, de most az ördögöt is megtestesítette, míg Thészeusz Krisztussal vált azonossá, mint a tévelygésekből kiutat mutató személy. Később a negatív kép pozitívra váltott: a középpontba az egyház maga vagy Jeruzsálem került, a kanyargó utak pedig a zarándokutakat jelképezték. A 12-dik századtól kezdve a katedrálisok padozatán is egyre gyakrabban jelent meg a labirintus ábrája, mozaikokból, és gyakran a „jeruzsálemi út” kifejezéssel is illették ezeket. De a templomi körmenetek útját is jelölhette. A leghíresebb ezek közül a francia amiens-i és a reimsi (amien, reimsz) katedrális labirintus ábrája: mindkettő nyolcszög alakú. Emellett még a chartres-i (sartr) székesegyház kör alakú labirintusa is különleges. Az olasz paviai San Michele Maggiore (szan mikéle maddzsóre) templom labirintusában pedig ismét a Minótaurusz került a középpontba.
Misztikum, film és játék
A labirintus témája természetesen mindenfajta misztikus vagy spirituális irányzatot érdekelt. Az alkímiában úgy jelent meg, mint ami az alkotásnak, a nagy művek, találmányok létrehozásának kínjait, megpróbáltatásait fejezi ki, és ahhoz segíti hozzá az embereket, hogy a rejtett érzéseiket, intuícióikat, ötleteiket a felszínre tudják hozni a segítségével. A jógában, meditációban pedig egyrészt szintén a koncentrációt segíti, másrészt a megnyugváshoz, a gyógyuláshoz vezethet el. Mindeközben persze a labirintus megjelenítésének formái is bőven gazdagodtak: a 17-18-dik században például hatalmas divatja lett annak, hogy élő zöldekből építsenek labirintusokat a kertekben. Ebben szintén a franciák jártak élen: a versailles-i (verszáj) vagy a chantilly-i (sántijj) kastélyok parkjainak labirintusát nehéz felülmúlni.
A huszadik században pedig a filmekbe is bőven belekerült a labirintus, elsősorban a misztikummal vagy a különösen veszélyes helyzetekkel összekapcsolva. A The CW Labyrinth című film hősei pl. a Szent Grált indulnak felkutatni, a David Bowie közreműködésével készült Fantasztikus labirintusban egy csecsemő visszaszerzése a tét. A Ragyogás című thrillerben pedig egy hóból készült labirintus a rémisztő események egyik, fontos színhelye.
Ám mivel a labirintusok a játékok, fejtörők közé is bekerültek, ezért végül semmi okunk arra, hogy féljünk ettől a szellemes és nagyon sok képzettársításra lehetőséget nyújtó formától.
Lévai Júlia
|
