Ki nevezhető az első régésznek?

2017. november 24., 12:36
 

A régészet az emberiség múltjának tárgyi emlékeivel, azok minél alaposabb feltárásával, dokumentálásával és megőrzésével, valamint a leletekből levonható következtetésekkel foglalkozik, és nagyjából a reneszánsz idején vált önálló tudománnyá. Ám hogy mi rejlik a föld mélyén egy-egy rég elpusztult városból vagy hogy melyik kultikus tárgynak mi lehetett a jelentősége, természetesen mindig is izgatta az embereket. Ezért mindig voltak olyanok, akik ásót ragadtak és megpróbálták föltárni a gazdagabb leleteket ígérő területeket. És bár őket semmiképp sem nevezhetjük szakértő régészeknek, de a régészet úttörőinek igen, különösen, ha valóban gondot is fordítottak rá, hogy az általuk kiásott tárgyakat valóban biztonságosan őrizzék meg. Ilyen előfutárok pedig már az ókortól akadtak.


 
Az akkád-babiloni Istar istennő a mezopotámiai mitológiában a növényi és állati vegetáció, a szerelem, a termékenység, az anyaság, de a viszály és a háború istene is volt. Több városban, például Urukban, Agadéban, Assurban és Ninivében is volt szentélye. A babiloni városfal legnagyobb, ceremoniális felvonulásokhoz szolgáló, lenyűgöző Istar kapuja ma a berlini Pergamon múzeumban látható. A huszadik századig közepéig ugyanis gyakran előfordult, hogy a régmúlt korok emlékeit ugyanis a saját helyükön e legkevésbé sem tartották értékeseknek, s ezeket más országok régészei mentették meg az utókornak.

Miért éppen egy király?
Az első, szervezett régészeti munka megrendelője az Újbabiloni Birodalom utolsó királya, Nabú-na'id (I.e. 556-539) volt.
Újbabilónia az ókori Mezopotámiában (a mai Irak és Irán területén) jött létre, a gazdag kultúrájú Újasszír Birodalom szétesése során. (A régi magyar történelemkönyvek általában Kháld Birodalomnak vagy Káldeának nevezték, mivel vezető rétegének tagjai valamint a királyai a káldeusok közül kerültek ki.) Fénykorát a Bibliából a Nabukodonozor, ill. az operavilágból a Nabucco néven ismert II. Nabú-kudurri-uszur hosszú uralkodása alatt élte. Az ő halála után azonban néhány éven át válságossá vált az ország belső helyzete és a királyok gyors egymásutánban buktak meg a trónjukon. Mivel az előző korokban kiemelt szerepet játszott az óbabiloni főisten, Marduk tisztelete, a társadalom legszervezettebb és leggazdagabb erejét a Marduk-papság jelentette. A Marduk-papok nemcsak a templomok urai voltak, de hatalmas földtulajdonnal is rendelkeztek, s emellett a külkereskedelem jelentős részét is ők irányították. Érthető hát, hogy az uralkodók politikájába és azok utódainak kiválasztásába is beleszóltak. Ők emelték trónra I.e. 556 májusában Nabú-na'idot is, aki már az előző király idején is magas udvari méltóságot tölthetett be, és hatalomra kerülése után nagyszabású építkezésekbe fogott. Ezek során minden nagyobb városban jelentős építkezések indultak meg, és a király alapítványok és adományok felhasználásával kiemelten támogatta a Marduk-templomokat. Így egy rövid ideig béke uralkodott közte és a Marduk-papság között. Ő építette ki a babiloni királyi palota győzelmi jelvényekkel és régi feliratokkal gazdagított múzeumát is, vagyis ebben a térségben ő volt az első múzeumalapító. Emellett az Ur városában lévő, ősi, lépcsős templomokat (zikkuratokat) szintén újjáépíttette, ahogyan az előttük járó csillagászok obszervatóriumait is. Csakhogy Nabú-na'id gazdasági és politikai céljai egy idő után szembe kerültek a papságéval. Mint az például Komoróczy Géza Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódoltságig című könyvében is olvasható, Nabú-na'id úgy gondolta, hogy mivel az egyesített perzsa törzsek támadásai során, i.e. 555 táján megbukott az addig jelentős méd állam, az ekkor kialakult helyzet jó lehetőség az észak-mezopotámiai határvidék megerősítésére. Távolabbi lehetőségeknek pedig a kis-ázsiai fémlelőhelyek megszerzését látta.

Az Istar kapu legkedveltebb oroszlánja. Ez az állat minden korban az uralkodói erényeket, a hatalmat szimbolizálta. Ezen a képen is kiválóan érvényesül kettős természete: a határozottság és az erő mellett a könnyedséghez és a nagyvonalúsághoz való vonzódása.

Mi köze volt az asszír holdistennőnek az ásatásokhoz?
Céljai érdekében Nabú-na'id háborút is indított, melynek során sikerült elfoglalnia Észak-Mezopotámia legfontosabb városát, Harránt. Ez a város pedig nemcsak azért vált jelentőssé, mert a fekvése okán kiemelkedő kereskedelmi csomóponttá nőhette ki magát, hanem azért is, mert az asszír holdisten, Szín legismertebb kultuszhelye volt. Ráadásul Nabú-na'idot személyes szálak is fűzték ehhez a kultuszhoz, hiszen anyja – aki egyébként az ókori kelet leghosszabb életű, 104 esztendőt megérő asszonya volt – egykor szintén Szín templomában teljesített szolgálatot, papnőként. A király tehát már csak ezért is kiemelten támogatta a Szín-kultuszt, amelyet általában a politikai elképzeléseinek propagandájaként igyekezett felhasználni. Egy feljegyzés szerint pontosan meg is fogalmazta ennek lényegét, mai szóval egy médiaüzenetben: "Abban az országban, amelyről azt akarja szíved, hogy lakott legyen, abban hatalmas istenséged félelmét helyezed el, s ezzel alapjait szilárddá teszed távoli napokra”. Ennek érdekében pedig pontosan úgy ásatta fel a régi sumer és akkád szentélyeket, ahogyan a későbbi századokban a hivatásos régészek kutattak az épületmaradványok és tárgyak-iratok után. Az ásatásai sikerrel jártak: több szentély alapító okiratait és egyéb relikviáit is megtalálták, amelyeknek azután egy külön múzeumot építettek. Mindezzel azonban határozottan szembe került a Marduk-papsággal, amely egyébként, a politikája általános irányát illetően sem állt mellette. A papság ugyanis a gazdaság erőforrásainak növelését inkább Babilon városának megerősítésével akarta volna elérni, a király viszont a nyugati kereskedelem kiszélesítésére építette volna a politikáját, arra hivatkozva, hogy az erős fegyveres erő kiépítéséhez szükséges fémeket és igásállatokat csak Nyugatról tudja beszerezni. Ezért a papság már akkor lázadást szított ellene, amikor egyértelművé vált, hogy Színt szeretné megtenni az állam új védőistenének, és hogy ennek a harráni Szín-kultusznak a babiloni szentélyek elhanyagolása az ára. Ez pedig azt is jelentette, hogy a Marduk-papok templomok köré kialakított gazdaságai szintén jelentős különbevételektől estek el. Ezért a papság a legkevésbé sem értékelte, hogy Nabú-n’aid gyakorlatilag feltalálta a régészetet: egy emberként fordultak ellene, és a közvéleményt is sikerült ellenséges kedvűre hangolniuk. Így történt, hogy amikor a háborúskodások végén, 539-ben a perzsa Kürosz váratlanul támadást indított Babilon ellen, és összevont haderejével sikeresen legyőzte annak seregét, a megszállók bevonulásakor Babilonban a nép virágokat szórt a győztes hadvezér lába elé, az útra. A Marduk-papság pedig az "Öröm tölti el Babilon lakosait, megnyílnak a foglyok bilincsei" – kezdetű szöveget tette közzé, a nyilvánosság informálására.

Egy korabeli kőfaragvány ilyennek ábrázolja Újbabilónia utolsó királyát, Nabú-na’idot, akit Nabonid néven is emlegettek.

Kürosz ezután maga is Marduk istenre hivatkozott, amikor békét hirdetett a legyőzött terület lakosainak. Ennek jegyében Nabú-na'idot sem ölte meg, csupán száműzte a Perzsa-öböl partvidékének egyik tartományába. A továbbiakban ugyanakkor minden addigi, hivatalos iratból kitöröltette a nevét, és politikájának propagálása során buzgón felhasználta a Marduk-papság gyűlöletkeltő szövegeit. Ez azonban már csupán hangulati kísérőjelensége volt annak a sorsdöntő eseménynek, hogy Babilon és egész Mezopotámia elveszítette az önállóságát, s az Achaimenida-dinasztia birodalmának részévé vált. Később pedig a tudomány nem Nabú-na'idot, hanem a peloponnészoszi háború történetíróját, a görög Thuküdidészt nevezte meg, mint a régészet megalapítóját.

Miért éppen Thuküdidész?
Őt azért látták méltónak erre a címre, mert amikor egy athéni rendelkezés nyomán Délosz szigetén kiürítették a sírokat, hogy azok ne szennyezzék be az Apollón- és Artemisz-templomok tisztaságát, a történész valóban szakértői munkát végzett. Ugyanis nemcsak gondosan átvizsgálta minden egyes sír tartalmát, de azokból alaposan megindokolt és fontos következtetéseket is levont. Azt állapította meg, hogy a sírokból előkerülő fegyverek és egyéb tárgyak nem a görög megmunkálás jellegzetességeit viselik magukon, hanem a kis-ázsiai őslakosok szokásait tükrözik. Amiből pedig arra következtet, hogy Görögország őslakosai nem görögök voltak, hanem egy kisázsiai népcsoport tagjai. És bár később az elmélete tévesnek bizonyult, a gondolkodásmódja azonban a legkevésbé sem, hiszen az előkerült leletek értékelése ill. a történelmi és etnikai vonatkozások megfogalmazása a régészet alapvető feladata. Ennek teljesítésében pedig valóban Thuküdidész volt az első. Ami azonban nem homályosítja el annak jelentőségét, ahogyan Nabú-na'id viszont az ásatások jelentőségét felismerte.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum