Mióta hordunk fülbevalót?

2018. január 12., 17:46
 

Mára a fülbevaló ugyanolyan természetes, megszokott része a viseletünknek, mint bármely más ékszer. Legfeljebb akkor figyelünk fel egy-egy darabjára, ha feltűnően érdekes az anyaga, a formája vagy a színe. A kezdetekkor azonban a fülbevalók kiemelt és meghatározott jelentésű ékszerek is voltak. Ezt az is fölerősítette, hogy a mítoszok korában a fülnek magának is kiemelt jelentősége volt, s emellett különféle szimbolikus jelentéseket is kötöttek hozzá. Így például Egyiptomban a bal fül a halállal, a jobb az élettel állt összefüggésben, az ősi Kínában pedig a hosszú fül a bölcsességet, az okosságot jelképezte. De önmagának a fül kilyukasztásának is volt jelentése: ez több kultúrában is valamiféle elkötelezettségre vagy fogadalomtételre utalt. Mindezek pedig arra is hatással voltak, hogy kinek milyen anyagú vagy formájú ékszer került azután a fülébe.


 
A magyar honfoglalás korából is fennmaradtak fülbevalók. Ezek egyikét Ibránynál találták meg, egy 26-32 év körül nő sírjában. Az ékszert a készítője szőlőfürttel és egy pár gyöngykoszorúval díszítette. Nyíregyházán őrzik, a Jósa András Múzeumban.

Miből voltak az első fülbevalók?
Mivel a fülbevaló használata megelőzte a fémek megmunkálását, az első fülbevalók állati és növényi eredetűek voltak. Elsősorban a csont és a fa volt alkalmas arra, hogy tartós füldíszt lehessen készíteni belőle. A csontok egyébként is fontos szerepet játszottak: egy-egy veszélyesnek tartott vagy mítoszokkal körülvett állat csontdarabkája gyakran töltötte be az amulett szerepét, hogy nyakba kötve vagy a karra-lábra erősítve védje a gazdáját. Innen már csak egy lépés volt, hogy az orrba és a fülbe is bekerüljön. Az ázsiai, afrikai, dél-amerikai törzsi kultúrákban pedig a fülben viselt csontdíszek azt is kifejezték, hogy ki milyen helyet tölt be a közösségben.

Hol jelentek meg az arany fülbevalók?
Az első, aranyból készült fülbevalókat Perzsiában kezdték készíteni. Ezeket férfiak és nők egyaránt viselték, és párosan-páratlanul is betehették a fülükbe. A férfi és női viselet közti különbség azonban itt már ezen a téren is megjelent: a férfiak főként karika alakú fülbevalókat viseltek, a nők ékszereire azonban már csillogó gyöngyöket vagy drágaköveket is illesztettek, ami azután a formák változatosságát is magával hozta. Így hamarosan elterjedtek a karikától elrugaszkodó, hosszú és akár több csüngővel is gazdagított fülbevalók.
A gyöngyök és kövek általában a fiatalságot és a szépséget jelképezték, míg a hosszú függők a termékenységet. A kövek gyakran meglehetősen súlyosak voltak, és aki sokat hordott ilyenekkel ékesített fülbevalót, annak egy idő után az ékszer alaposan megnyújtotta a fülcimpáját. Ez pedig igencsak jól jött azokon a területeken, ahol a fül hosszúsága az észbeli képességek növekedését is jelképezte.

Ma már szinte alig van olyan tárgy, amely ne került volna fel egy fülbevalóra. Persze nem biztos, hogy ez mindig megnyerő. Ez a szarvasbogár például nem feltétlenül kelt jó érzést a szemlélőiben.

Miért volt a rabszolgáknak fülbevalójuk?
A rabszolgatartás hosszú korszakában a fülbevaló egyáltalán nem csupán a jómódot vagy a fiatalságot jelképezte, hanem az uralmi viszonyokra is utalt. A Biblia ószövetségi részében a Kivonulás könyvének egyik fejezete is leírja, hogy ez mit jelentett a gyakorlatban. Ott A rabszolgákra vonatkozó törvény című részben (Kiv 21:5-6) ez áll: „…ha a rabszolga kijelenti: szeretem a gazdámat, feleségemet, gyermekeimet és nem akarok szabaddá válni, akkor gazdája vigye őt Isten elé és állítsa az ajtóhoz, vagy az ajtófélfához. Gazdája fúrja át a fülét egy árral, s attól kezdve mindenkorra rabszolgája marad.” Ebből tehát azt is megtudjuk, hogy ekkor egy hosszú, hegyes fém szerszámmal, az árral fúrták ki az emberek fülét. Más források azt is leírták, hogy a rabszolgák fülébe tett ékszereket a viselőjük gyakran nem tudta kivenni, mert azokat olyan zárakkal szerelték fel, hogy azokat csak a rabszolgatartó tudhassa kinyitni, egy speciális kulccsal. Ez pedig még annál is kiszolgáltatottabbá tette a rabszolgákat, hiszen ha azokon a tulajdonosuk bármilyen módon is bosszút akart állni vagy kegyetlenkedni akart velük, akkor például megtehette, hogy hiába szabadultak fel, nem vette ki a fülükből a fülbevalót. Ami így változatlanul azt mutatta, hogy a rabszolga az ő tulajdona, ez pedig további megaláztatásokhoz vezethetett, és jelentősen korlátozhatta az érintett szabadságát.
Később, a tengeri hajózás népszerűvé válása idején a matrózok fülébe illesztett karika szintén egyfajta birtoklásra utalt, ám itt a birtokos nem személy volt, hanem a hajó maga, amelyen a matróz szolgált. A 15-16-dik században már mindennapos volt annak szokása, hogy az új matrózok fülét átlyukasztották, és olyan fülbevalót tettek bele, amely azt jelezte, hogy melyik hajón szolgálnak. A kalózhajókon szintén bevett szokás volt a fülbevaló hordása. A keresztény országok hajósai pedig gyakran azért is viseltek nemesfémből készült, értékes fülbevalókat, hogy ha esetleg meghalnak egy hajótörés során, akkor ez afféle fizetségként szolgáljon azoknál, akik megtalálják és keresztény szertartással, a méltóságuk tiszteletével temetik el őket. A középkorban ezt hosszasan tiszteletben is tartották.

Miben hozott újat a reneszánsz és a barokk?
A reneszánsz korára azután már az anyagok gazdagsága is lehetővé tette, hogy a fülbevalók kiemelkedően izgalmas, nem egyszer művészi megformálású ékszerek legyenek. Az uralkodók, nemesek és egyéb magas rangú személyek mellett a művészek is gyakran hordtak feltűnő fülbevalókat. A korszak legjelentősebb drámaíróját, William Shakespeare-t is gyakran ábrázolták arany karikával a bal fülében. A női öltözéknek pedig már elmaradhatatlan része volt a díszes és többféle kővel is ékesített fülönfüggő.

Ilyen volt egy divatos gyertyatartó a Napkirály korában, Franciaországban. Nem csoda, hogy az ékszerkészítők is kedvet kaptak ahhoz, hogy hasonló szerkezetű fülbevalókat készítsenek, természetesen kicsinyítve és az üvegnél mindenképp értékesebb csüngőkkel. A csillogó gyertyatartók neve után ezeket is girandole-oknak hívták.

Hol készültek a legkülönlegesebb fülönfüggők?
Európa leghíresebb ékszerkészítői Franciaországban dolgoztak, a Napkirály, vagyis XIV. Lajos uralkodása idején, a 17-dik század második felében. Ekkor terjedt el a briliáns nyakékek és fülbevalók nagy divatja is. Ám mivel akkoriban egyébként is sokféle tárgy szolgálta a fényűző életmódot, az ékszerkészítőknek is jóval könnyebb volt a dolguk, ha valami különlegesebb ékszerrel akarták elkápráztatni a vevőiket. Ehhez olykor elég volt ránézniük a csillárokra vagy a gyertyatartókra, és máris kaptak néhány ötletet egy új formához. A gazdagabb házakban illetve palotákban ugyanis akkoriban volt divatos az ún. girandole (ejtsd: zsirandol), amely a világítótestek formájával a tűzijátékok hangulatát akarta behozni az egyébként is csillogó, rengeteg tükörrel díszített termekbe. A girandole-okon rengeteg csillogó, csiszolt üveggyöngy, virágocska és egyéb függelék volt, és ezek megsokszorozták a karokba helyezett gyertyák fényét. Az üveggyöngyök nemcsak a gyertyákat tartó karok aljára függesztették fel, hanem külön kecses karokat is kaptak, s így ezek a fényes holmik kiváló példákat adhattak ahhoz, hogy általában is miként lehet tetszetősen felfüggeszteni a csiszolt, többnyire csepp alakú üvegformákat. Ezeket a formákat azután nem volt nehéz kicsiben bevinni az ékszerkészítésbe is. Így születtek meg azután azok a fülbevalók, amelyek szerkezete igen hasonlított a palotákban látható gyertyatartókra, és amelyeket ennek nyomán szintén girandole-oknak is hívtak. Természetesen ezekben már nem üvegből, hanem csiszolt gyémántból voltak a kis, lecsüngő részek. A girandole nevű fülbevalók divatja pedig ezután még igen hosszú ideig kitartott, és nyújtotta meg idősebb korukra az előkelő és gazdag nők fülcimpáját.  Amelyeken azonban a szintén megnyúlt lyuk látványa már kevésbé lehetett esztétikus, így valószínűleg ez is belejátszhatott abba, hogy később megszülettek a fülklipszek, amelyekhez viszont nem kellett kilyukasztani a fület. Ezek ugyanis egy kis rugós csippentő révén maradnak ott a fülön, időnként persze nem kis fájdalmat okozva, az erős szorításukkal. De, ahogy a szólás is tartja, a szépségért meg kell szenvedni, és ehhez kétségtelenül a fülbevalók járulnak hozzá a legerőteljesebben. Szerencsére azonban mára egyre kevesebb szenvedéssel jár a hordásuk, hiszen a korszerű füllyukasztási és sebkezelési módszerekkel már csökkenteni lehet a lyukfúrással járó fájdalmakat, és aki nem bírja a klipszet, az is könnyedén átválthat a betehető fülbevalóra.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum