A magyar csillagászat fénykora és Mátyás egyeteme |
|||||||||||||
|
|||||||||||||
Magyarországon már a 12-dik század első feléből maradtak fenn olyan feljegyzések, amelyek komolyabb csillagászati megfigyelésekről, leírásokról adnak hírt. Ezek húsvétszámítási szabályokat tartalmaztak, amelyek akkor egyszerre tartoztak a matematika és a vallás témaköréhez. A kettősségnek az volt az oka, hogy miközben a húsvét, mint a kereszténység legnagyobb ünnepe, meghatározó jelentőséggel bírt, minden évben máskorra esett az időpontja. Az első nikeai zsinat (i. sz. 325) határozata alapján ugyanis húsvét napja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. A dátum pontos kijelöléséhez pedig nélkülözhetetlen az égbolt és azon belül a Hold állapotának figyelése. A csillagászati munkának emellett az általános naptárkészítésben, a csíziókban, jóslásokban és a hajózásban is jelentősége volt. Ekkor az asztrológia és az asztronómia – vagyis a csillagjóslás és a csillagászat – még azonos volt, vagyis a csillagok helyzetének tényszerű feltárása még nem jelentett önálló kutatási területet, tudományágat. Hogy azzá válhasson, ahhoz a humanizmus megjelenésére, valamint Vitéz János és Mátyás király felvilágosult gondolkodására volt szükség. |
|||||||||||||
A nagyváradi csillagda Azt is lehet tudni, hogy Vitéz a kor egyik legnagyobb csillagászát, az osztrák Georg Peuerbachot (1421-1461) igyekezett megnyerni az ügynek. Ő azonban ekkor még legjobb tanítványát, Johannes Müllert (1436 -1476) küldte el maga helyett, akit később Regiomontanus néven jegyeztek be a legnagyobb csillagászok közé. (Ezen a néven elsőként a teológus Philipp Melanchthon emlegette őt, Königsberg latin neve, Mons Regius után.) Később azután egy időre Peuerbach is megérkezett. Mindenesetre Nagyvárad ekkor a csillagászat egyik legkiemelkedőbb központjává vált. Itt született meg a Váradi Táblázatok (Tabula Varadiensis) című, Európa-szerte használt összefoglaló kiadvány is. Ebben a Hold és a csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseket tették közzé. A Tabula Varadiensis adatait többek között Tycho Brache és Kepler is használta. (A mű egy példányát az Országos Széchenyi Könyvtár Ősnyomtatványtárában őrzik.) A földrajzi hosszúság meghatározására pedig Peuerbach a nagyváradi váron keresztülhaladó kezdő délkört jelölte ki. Vitéz János tudományt pártoló tevékenysége azonban akkor teljesedett ki igazán, amikor – már Mátyás uralkodásának idején, 1465 februárjában – esztergomi érsek lett. Ez nemcsak az ő életében, hanem a magyar egyetemek történetében is fordulatot hozott.
Mi volt a pozsonyi egyetem jelentősége? Az egyetemen négy kar működött, amelyek mindegyikéhez kiemelkedő, nemzetközi hírű tanárokat hívtak meg. A matematikai, benne a csillagászati tudományok karát Johannes Müller (Regiomontanus), az orvostudományokét Péter mester, a bölcsészeti tudományokét Márton mester, a teológiáét és a kánonjogot János mester vezette. Mellettük még számos kiváló tudós és pedagógus oktatott az egyetemen. Vitéz János kancellári posztot töltött be az intézményben, amely a terveknek megfelelően egy időre valóban össze tudta fogni a kor tudósainak legjavát, és el tudta indítani a módszeres tudományos kutatások gyakorlatát. A legjobb csillagászok közül itt dolgozott ekkor a lengyel Johann von Glogau (Glogóv) és Bylika (magyar nevén Ilkus Márton), az olasz Francesco Roselli és Antonio Torqueto, de a legjobb műszerkészítőként ismert Johannes Dorn is. (Részletesebben: Szabó Csaba: Szamár a csillagász és csillagász a szamár: humanizmus és csillagászat Mátyás korában) Sajnos Vitéz János halála után felbomlott a tanári kar – a korszerű gondolkodásmód, úgy látszik, kevésnek bizonyult ahhoz, hogy csökkentse a személyi függések rendszerének erejét. 1490-ben pedig Mátyás is meghalt, így senki nem maradt, aki gondját viselte volna az egyetemnek. Az Academia Istropolitana ekkor megszűnt, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a Magyar Királyság területén jó ideig egyetlen egyetem sem volt. Ma az Istropolitana egykori főépületében a pozsonyi Színművészeti főiskola (VŠMU) működik, az épület maga pedig Pozsony Nemzeti Kulturális Emlékeinek egyike. Érdemes annak a történetnek az emlékét is megőrizni, amely Mátyás és Regiomontanus személyes kapcsolatát meghatározta. Mátyás uralkodásának idejére több napfogyatkozás is esett. Vélhetően az 1465. szeptember 20-diki volt az, amely a királyt annyira felkavarta, hogy szinte belebetegedett. Különösen, hogy abban a korban még több babona, vészjóslás, rémület fűződött a jelenséghez, mint tudás. (A legenda egy másik változata szerint nem nap-, hanem holdfogyatkozás volt az, amely ennyire drámai módon hatott a királyra.) Szerencsére azonban a csillagász ekkor már az országban volt, így pontosan el tudta magyarázni az uralkodónak, hogy végül is egy meglehetősen egyszerű helyzetről van szó. A dolog megértése pedig meggyógyította Mátyást, aki ezért egész életében hálás maradt a csillagásznak. Lévai Júlia |
|||||||||||||
|