Észak-Amerikában hatalmas tavak fekszenek az amerikai-kanadai határvidéken. Ezek egyike, az Erie-tó táplálja vizével a vízesést. Ha szemben állunk a Niagara-vízeséssel, akkor balra látjuk az amerikai oldalt, míg jobbra van vízesés kanadai zuhatagja. A folyam két ága a Kecske-sziget miatt válik szét. A kanadai zuhatag alakja felkeltette az emberek figyelmét. Alapos megfigyelés után úgy döntöttek, hogy az leginkább egy patkóra emlékeztet, ezért azóta is Patkó-zuhatagnak hívják. Az amerikai oldal 363 méter széles, a kanadai nagyobb, 792 méteres. 1954-ig a két ág egyforma magasságból zuhogott a mélységbe. Ekkor azonban egy hatalmas sziklaomlás kőtörmelékkel töltötte fel az amerikai oldalt. Az USA nagy bánatára az ő vízesésük ma már csak 21 méter mély (vagy magas, ha a másik oldalról nézzük), míg a kanadai büszkén 52 métert bukik alá.
A legtöbben meglepődnek, amikor eláruljuk, bizony előfordult, hogy elzárták a Niagara-vízesést! 1969-ben öt hosszú hónapon át száraz maradt az amerikai oldal. A szakemberek azt akarták megnézni, hogy milyen állapotban vannak a vízesés sziklái. Eredetileg még a lehullott sziklatörmeléket is el akarták hordani, de kiderült, ez nagyon sok pénzbe került volna.
1936-ban különösen hideg szelek fújtak a két ország határvidékén. Farkasordító, sarkvidéki hideg levegő áramlott le északról. A Niagara-vízesés fölött gyakran befagyott a folyó. Most viszont nagyon sok jég sodródott le az Erie-tó felől. Decemberre az egész tó befagyott. A Niagara-vízesés felszínét jégréteg vonta be, és a mélyben egyre kevesebb hely maradt a víznek. Szerencsére nem történt természeti katasztrófa, de az emberek az egyik reggel arra ébredtek, hogy a híres vízesés a fenekéig befagyott. A rendkívüli látványosság tizenöt napon át tartott. Aztán megenyhült az idő, és a víz újra folyni kezdett.
|