A pünkösdnek jeles napján…

Mint minden későbbi ünnepnek, a pünkösdnek is a pogány (többistenhívő) korokba nyúlik vissza az eredete. Azokon a vidékeken, ahol létezik az évszakok körforgása, természetes volt, hogy megünnepelték a tél végét és a tavasz beköszöntét. Így az ókorban mindenütt volt kultusza a tél jelképes eltemetésének, és a természet éledését nagy vigasságokkal, tánccal, lakomával, színjátékokkal ünnepelték. Később, a zsidó vallásban az aratás befejezését ünnepelték a tavaszi időszakban, éspedig az Egyiptomból való szabadulást, vagyis a zsidó húsvétot követő 49-50. napon. Valószínűleg ekkor tapadt hozzá az ünnephez a pünkösd név, amelynek hangalakja a görög pentekoszté szó átalakulásaiból keletkezett. A zsidóságnál az ünnepen áldozatbemutatás is volt: az első termést, a zsengét mutatták be ilyenkor Istennek. A történelem során azután ez a zsidó ünnep egyre fontosabb szerepet kapott. Az időszámítás kezdetén pl. ehhez az időponthoz igazították az új törvények kihirdetését is. Később pedig az ünnepet átvette, de egyben át is értelmezte a keresztény vallás.

A Szentlélek eljövetelét a régi ikonokon is kis lángnyelvekkel ábrázolták.

Ebben a pünkösd nemcsak a tavaszi megújuláshoz, hanem az apostolok lelki megújulásához is kötődik. A hit szerint a Krisztus halálát és feltámadását - vagyis a húsvétot - követő ötvenedik napon lángnyelvek szálltak le az apostolokra, akik ezáltal megkapták a szentlelket. Ezt korábban Jézus ígérte meg nekik.  Az apostolok tanítását a körülöttük összegyűlt, különböző tájakról, más országokból érkező emberek mindegyike a saját nyelvén hallotta.  Erre a csodára a zsidó tradícióban is léteznek utalások. Az ünnep népszerűvé vált, és a keresztény egyház ennek révén is egyre több hívet szerzett. A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését. Pünkösd időpontja nem állandó, hiszen az ugyancsak változó húsvéthoz kötik. A katolikus húsvét mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte után van (az ortodox keresztények számítása más logikájú, ezért hol egybeesik, hol eltér a két húsvét), a pünkösdöt húsvét vasárnaptól kezdődően számítják, vagyis ötven nappal később ünnepelik. Magyarországon 1993 óta hivatalos munkaszüneti nap.

 

Kik voltak a pünkösdi királyok? 

Magyarországon az egyik legnépszerűbb hagyomány volt a pünkösdi király választása, amit mindig valamilyen vetélkedőhöz, versengéshez kötöttek. A Dunántúlon például a fiatal legények lóversenyen vehettek részt, és annak nyertese lett a király. Különféle akadályokat tettek ki, és a jelölteknek szőrén kellett megülniük a lovat. A győztest természetesen lányok koszorúzták meg, az általuk készített virágkoszorúval. Ezután jött a kényeztetés: a pünkösdi királynak minden földi jóban része lehetett, amire vágyott. Ingyen ihatott a kocsmában és a lakodalmakban, felülhetett az uraság hintójába (persze csak ha az uraság is benne volt a játékban), udvartartása lehetett a szépen beöltöztetett és minden játékra hajló lányokból-legényekből és megsüvegeltethette magát az idősebbekkel. A királysága persze csak addig tartott, ameddig a következő versenyen meg nem született az újabb győztes.

	Ezek a csutkababák jól érzékeltetik a játékot, amelyben a lányok leplet tartanak a pünkösdi királyné feje fölé.

Más vidékeken a falu legényei különböző ügyességi próbákon – bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás – mutatták be a tudásukat. De hogy a lányok se maradjanak ki, pünkösdi királynékat is választottak, akiknek azonban nem kellett vetélkedniük. Általában egy-egy család legkisebb lányát öltöztették be királynőnek, s ő járt a kíséretével pünkösdi rózsával, zöld ágakkal a kezében, miközben a többiek rózsaszirmokat hullattak a lába elé. Amikor betértek egy-egy udvarba, körbefogták majd körbe is járták a királynőt, miközben énekeltek és termékenységvarázsló mondókákat mondtak. A „produkció” végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokásba később bekerült az adománygyűjtés is, így a forma közel került az egyéb falujárásokhoz, mint például a betlehemezéshez vagy a gergelyjáráshoz.

Kodály Zoltán híres Pünkösdölő című kórusművének több, jellegzetes magyar szokásének és egyházi ének az alapja. A sorrendben második dal így kezdődik: „Elhozta az Isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királyné asszonkát”.  A több szereplőt is felvonultató dal nemcsak a királynéválasztásra, hanem arra a pünkösdölőre is utal, amelyben egy király és egy királyné együtt vonult fel.

Kodály nagyon sok, szokásokhoz fűződő dalt feldolgozott a műveiben, hogy a későbbi korok gyerekei is megismerjék a már elhagyott szokásokat.

Sőt, olykor ezt egy valódi esküvői eseménnyel is összekötötték, s ilyenkor az új párnak gyűjtöttek adományokat, az életkezdésükhöz. A gyerekek és a fiatalok csapata énekelve, táncolva járta végig a falut, és adományt gyűjtött.

A pünkösdölésnek gunyoros, groteszk formái is voltak. Ilyen volt például a törökbasázás, a bodzakirály-járás vagy a rabjárás.

Nyugat-Magyarország egyes vidékein volt szokás, hogy egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek, hogy olyan legyen, mint egy török basa. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Többnyire pénzt és tojást kaptak cserébe. A bodzajárás „hőse” szintén egy kisfiú volt, akit bodzából készített köpenybe öltöztettek, és így kísértek körbe a falun. A pünkösdi rabjárók szintén fiúk voltak, akik azzal ijesztgették a lányokat, hogy a lábuknál összeláncolva ugráltak be hozzájuk a kapun, miközben azt gajdolták, hogy „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Persze ők is ajándékokkal térnek haza. Mindezek azonban már nincsenek benne Kodály kórusművébe, amelyből azonban így sem hiányozik a pünkösd vidámsága, hiszen egy fergeteges táncnótával zárul, ha tetszik, a pünkösd ősi eredetének fölidézésére.