Mi a farmakológia?

2020. január 28., 21:32
 

Aki külföldön jár és gyógyszert akar venni, annak nemcsak az „apotheca”, hanem a „pharmacy” szót is ismernie kell, mert gyakran ezt a szót írják ki a gyógyszertárakra. A két szó közül közvetlenül az utóbbi utal arra, hogy mit is lehet megvásárolni a szóban forgó boltban. Az „apotheca” ugyanis a görög apothéké = raktár kifejezésből ered, és csak az újkor óta használják a gyógyszerek tárolási helye elnevezésére. (A szó érdekessége, hogy a „bodega”, a „butik” és a „téka” is ebből alakult ki.) A „pharmacy” szóban azonban már ott van a „gyógyszer”, vagyis a görög „farmakon” szó. A „farmakológia” pedig általánosságban azt jelenti: a gyógyszerekkel foglalkozó tudomány. Szűkebb értelemben ma már mindent magába foglal, ami az állati és emberi betegségek gyógyítására alkalmas vegyületekkel foglalkozik.


 
Mi valójában a gyógyszer? 
Még meg sem ittuk a magjából készült főzetet, a kávécserje máris elkábít minket, a színpompás bogyóival. (Ahhoz, hogy meg is ihassuk a levét, nagyon sok folyamaton kell keresztülmennie a bogyóban rejlő magnak.)
Manapság az élelmiszertermeléshez használt, vegyi anyagok olykor túlzott elterjedése miatt gyakran negatív értékítélettel használják a „vegyszer” ill. a „vegyület” fogalmakat. Ennek azonban semmi alapja nincsen, hiszen maga az emberi szervezet is vegyületekből, vagyis egymással vegyülő anyagokból áll. A „vegyszer” és a „vegyület” semleges jelentésű szavak, pozitív vagy negatív értelmezésük attól függ, hogy mikor, mihez és milyen mértékben használnak vegyszert vagy vegyületet. Nagyon sok vegyszernél, és így gyógyszernél is mennyiség kérdése, hogy jót tesz-e, vagy éppen ellenkezőleg: megmérgezi az embert. Ezt mindenki ismerheti, akár a háztartásban használt vegyszerek kapcsán is (a ragasztók gőzét pl. kis mennyiségben veszély nélkül beszívhatjuk, de ha egy zacskóban koncentráljuk, és töményen szívjuk be, megmérgeződünk, és bele is halhatunk.) Ugyanígy a növényi eredetű kakaótól, kávétól, nikotintól vagy egyes fűszerektől is megmérgeződhetünk, ha egyszerre túl nagy mennyiségben és töménységben esszük, isszuk vagy szívjuk.
Az egymással vegyülő anyagok alapegysége a molekula, amely még viseli az anyag minden, jellemző tulajdonságát. Az emberi szervezetben zajló, mindenfajta folyamat a molekulák kölcsönhatására vezethető vissza, így a betegség folyamata is. A betegség a kémiai folyamatok zavara, ezért lehet kémiai szerekkel befolyásolni. A gyógyszerek mindegyike olyan molekulán alapul, amely kapcsolatba tud lépni a szervezetben lévő, meghatározott molekulákkal, például azokkal, amelyek működését a kórokozók megzavarták, vagy éppen azokkal, amelyek akadályozni tuják a rossz működési folyamatokat, a kórokozók túlszaporodását. Sok gyógyszer – mint a morfium vagy az orvosi szén – ugyanolyan anyag, mint amilyet az emberi szervezet maga is előállít. Éppen ezért a gyógyszerkészítés egyik legnehezebb része az úgynevezett támadáspont kialakítása: a gyógyszereket lehetőleg úgy kell kialakítani, hogy kizárólag a betegséggel összefüggő molekulákra hassanak. Ezt száz százalékban nem mindig lehet elérni, ezért a legtöbb gyógyszer másutt is hat, vagyis mellékhatásokkal rendelkezik. Közismert, hogy a rákos betegségekre ható gyógyszereknél a legnehezebb ezt a problémát megoldani, hiszen ott, a kemoterápiák során alkalmazott gyógyszereknek az a szerepük, hogy megakadályozzák a sejtek burjánzását. Csak az utóbbi időkben kezdtek körvonalazódni annak lehetőségei, hogy a bevitt anyagok valóban csak a kóros sejtek szaporodásába avatkozzanak bele, és az ép sejtek természetes szaporodását ne érintsék. Ezt a kettőt azonban még mindig nagyon nehéz elválasztani. A farmakológia egyik altudománya, a farmakodinámia foglalkozik azzal, hogy melyik anyag milyen módon fejti ki hatását az élő szervezetben.
 
A magyar Szent-Györgyi Albertnek (1893-1986) köszönhetjük a C-vitamint, mint porban vagy tablettában is bevehető gyógyszert. A tudós az 1920-as évek végén addig ismeretlen anyagot talált a mellékvesében, s miután megállapította az összetételét (C6H8O6), hexuronsavnak nevezte el (1928).Ezután szegedi laboratóriumában olyan növényi forrást keresett, amelyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni a hexuronsavat, és meg is találta a szegedi paradicsompaprikában. A növény 10 liter présnedvéből 6,5 gramm hexuronsavat lehetett előállítani. 1932-ben Szent-Györgyi (és tőle függetlenül J. Tillmans) a hexuronsavat azonosította a C-vitaminnal, és a skorbut elleni hatásra utalva, közösen aszkorbinsavnak nevezték el.1937-ben Szent-Györgyi Nobel-díjat kapott a munkásságáért.
Mióta létezik gyógyszeres kezelés?
A gyógyításhoz kezdettől fogva hozzá tartozott a gyógyszeres kezelés is, párhuzamosan a nem gyógyszeres, sebészeti-fizikai jellegű beavatkozásokkal. A gyógyszeres terápia fejlődését a módszerek használata alapján oszthatjuk két, nagy korszakra. Az első korszakban, az őskortól nagyjából a 19. század elejéig terjedő időszakban az emberek a véletlenre és a közvetlen, természeti tapasztalataikra hagyatkozva használtak fel mindent, amit a természet kínált. Így a növények és ásványi anyagok jótékony hatásait igyekeztek hasznosítani. A második, nagy korszak már a szerves kémián és a kísérletezéseken alapult, ami azt tette lehetővé, hogy a természetadta anyagokból kivonják és szintetizálják a hatóanyagokat. Vagyis már nem kellett közvetlenül a természethez fordulni, ha valaki például a nátháját a fűzfakéregben rejtőző szalicilsavval (aszpirin, kalmopyrin), vagy a pirospaprikában termelődő aszkorbinsavval (C-vitaminnal) akarja gyógyítani. Ma már nem kell egész erőket kivágni azért, hogy a kellő mennyiségben nyerjünk egy növényből hatóanyagokat.
 
Mi az, hogy „méreg”?
Mérgező anyag önmagában nincsen, hiszen ami az egyik élőlény számára káros, az a másik számára természetes vagy hasznos is lehet. Ezért csak mérgező hatás létezik. De még ez sem ilyen egyszerű! A bér- és önkéntes gyilkosok legnagyobb kétségbeesésére az emberiség azt is kitapasztalhatta, hogy ha kis adagokban juttatják a szervezetébe, akkor ott a mérgező anyag nemcsak ölhet, hanem szelíden be is épülhet. Hosszú távon persze fájdalmakat vagy idegrendszeri zavarokat fog okozni, de azon a rövid távon, amelytől a gyilkos szándékú adagolója hasznot remél, nem fogja megölni a kiszemelt személyt. Így a kisázsiai Pontosz (Észak-Törökország) uralkodóját, VI. Mithridatészt (Kr. e. 120–62) sem tudta volna senki megmérgezni,  ha akarta volna. Ő ugyanis állítólag annyira félt egy ellene szőtt összeesküvéstől, hogy fokozatosan növelt dózisokban különféle méreganyagokkal „edzette” a szervezetét. Hogy erre a lehetőségre miként jöhetett rá, arra nézve csak találgatni tudunk: valószínűleg egyszerűen kiváló önmegfigyelő volt, és kitapasztalta, hogy kis adagban megivott, mérgező teáktól (mondjuk pl. beléndektől) csak rosszul lesz, de nagyobb baj nem éri. Így érett korára tökéletes védettséget szerzett a mérgekkel szemben, amivel azonban csapdába is esett.
VI. Mithridatész profilképe. A király a mérgekkel szemben kialakított immunitása miatt kénytelen volt mással megöletni magát, amikor úgy döntött, hogy a halálba menekül a fogság elől.
Egy háborúsorozata végén ugyanis a saját fia lázította föl ellene a fővárost, és ő maga egy toronyba szorult vissza. Mivel hiába tárgyalt a felkelőkkel, reménytelenné vált a helyzete, ám azt semmiképp sem viselte volna el, hogy a saját fia fogságába esik. Ezért úgy döntött, hogy öngyilkos lesz. Igen ám, de mivel? Hiszen őrá már semmiféle, akkor ismert méreg nem hatott – immunis volt, mindegyikkel szemben! Így kénytelen volt megkérni egy kelta zsoldosát, hogy szíveskedjék megölni őt. Az meg is tette, és így távozott az élők sorából a pontoszi király. Neve azonban örökre fennmaradt, mert a mérgekkel szembeni ellenállóképességnek, immunitásnak máig mithridatizmus a neve, az ellenmérget pedig (pl. kígyómarás esetében) a gyógyszertanban mithridátumnak hívják.


Lévai Júlia

 

 

 

Ha kíváncsi vagy az orvostudomány fejlődésére, lapozd fel a MI MICSODA sorozat Orvoslás című kötetét!

 

 

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum