Nemsokára egy üstökös érkezik

Magyarországon legutóbb 1997-ben láthattunk szabad szemmel is egy üstököst: a Hale-Bopp-ot. Erre azonban jelenleg nem érdemes várni, mert a számítások szerint a következő megjelenése nálunk sajnos csak 3400 év múlva várható. Ám hogy addig se maradjunk fényes és csóvával is rendelkező, égi jelenség nélkül, 2013 novemberében egy most felfedezett üstökösben gyönyörködhetünk. Ennek „műsora” azonban másféle dramaturgiájú lesz, mint az elődéé volt, fényességének csúcsán ugyanis csak a nappali égen – pontosabban közvetlenül napkelte ill. napnyugta előtt – lesz látható. Ebben a szakaszban éjszaka a Naphoz való közelsége miatt a feje el fog veszni a szemünk elől.

A kép láttán nem szabad csodálkoznunk azon, hogy az ókorban a legtöbb csillagász légköri jelenségnek, a Föld kipárolgásainak vélte az üstökösöket. Csak 1557-ben jöttek rá, hogy ezek az égitestek a Hold mögött járnak. Abban az évben Tycho Brahe egy üstökös vizsgálatakor megállapította, hogy annak a csillagokhoz viszonyított helyzete Európa minden pontjáról vizsgálva ugyanaz, tehát semmiképp sem lehet a Föld egy pontjához kötve.

 

Mi érkezik most az általunk látható égboltra?
A C/2012 S1 (ISON) jelű üstökös 2013 novemberének végére ér a Nap közelébe, és nagyjából 1,2 millió km-re lesz annak felszínétől. Ez nagyon kicsi naptávolság lesz, de annyira mégsem kerül közel majd az üstökös a központi égitesthez, hogy szétszakadjon vagy belezuhanjon a Napba.
Ekkor az üstökös feje valószínűleg a legfényesebb csillaghoz, a Szíriuszhoz hasonlóan erős fénnyel fog világítani. A napközelség után közeledni fog a Földhöz, és ennek során merőlegesen fogunk rálátni a várhatóan 60-70 fokos (azaz 120-130 telihold hosszú) csóvájára, amely akár hónapokig is a szemünk előtt maradhat, bevilágítva a fél égboltot. És bár december végén meglehetősen közel kerül a Földhöz (0,43 csillagászati egységre, kb. 65 millió kilométerre lesz tőlünk, semmiféle veszélyt nem jelent a bolygónkra nézve.

Miből állnak az üstökösök?
Az üstökös olyan, Naprendszeren belüli égitest, amely jóval kisebb a bolygóknál. A Nap körül kering, és a Nap közelébe érve, a magját érő sugárzás miatt egy porból-gázokból álló kómája és egy törmelékekből összeadódó csóvája alakul ki.
Az üstökös magját jég, por és szikladarabok lazán összekapcsolódó halmaza alkotja. Mérete néhány kilométertől néhány tíz kilométerig terjed. Mivel az üstökösök magjának tömege kevés ahhoz, hogy gömbbé formálódjon, az alakjuk szabálytalan marad, s a felületük is sokféle formájú lehet. Sima részek és gerincek, dombok, becsapódási kráterek, robbanási tölcsérek is előfordulhatnak a felszínén. Ugyanakkor a mag szerkezete porózus, vagyis laza, lyukacsos, és térfogatának akár a hatvan százalékát is meghaladhatja a légüres tér.
A mag legnagyobb részét a jég teszi ki. Emellett jellemzően szilikátok, szulfidok, szénmonoxidból, szén-dioxidból, metánból, ammóniából, metanolból, hidrogén cianidból, formaldehidből, etanolból és etánból, és egyéb, összetettebb molekulákból, mint a hosszúláncú szénhidrogénekből és aminosavakból álló, szerves vegyületek, továbbá illékony anyagok vannak benne. Ez utóbbiak itt lenn, a Földön, szobahőmérsékleten folyékony vagy gáz halmazállapotúak, de a bolygóközi térben megfagynak. Ám amikor egy üstökös megközelíti a Napot, a sugárzás hatására a víz, a megfagyott gázok és az illékony anyagok párologni kezdenek és a korábban beléjük fagyott szilikátok, szulfidok és szerves vegyületek részecskéit is magukkal rántva kiáramlanak a magból. Az így létrejött, rendkívül ritka, fej körüli légkör a kóma. A folyamat során a porrészecskék hamar elszakadnak a gázoktól, és a Nap sugárzásának nyomása, valamint a napszél hatására egy óriási csóvát alkotnak, ami mindig a Nappal ellenkező irányba mutat, és inkább a mágneses erővonalakat követi, mint a pályagörbét. Miközben a szilárd mag átmérője általában kisebb 50 km-nél, a kóma akár nagyobb is lehet a Napnál. Érdekesség, hogy magának a napszélnek a felfedezéséhez éppen az üstökösök csóvája vezette rá a csillagász Ludwig Biermannt.

A Kohoutek-üstökös (piros) és a Föld (kék) pályái. Látható, hogy ez az üstökös is elnyúlt ellipszispályán mozog, és hogy felgyorsul a Nap közelében.

Az üstökös körül ioncsóva is lehet, amely a Nap ultraibolya sugárzásának a kóma részecskéire ható fotoelektromossága révén jön létre. Amikor a részecskék ionizálódnak, pozitív elektromos töltésűek lesznek, és indukált magnetoszférát alakítanak ki az üstökös körül. A Nap a kómát és a csóvát is megvilágítja, ezért láthatjuk a Földről is ezeket. A por közvetlenül veri vissza a napfényt, a gázok pedig az ionizáció miatt izzanak fel. Ha az üstökös keresztezi a Föld pályáját, azon a ponton, ahol a Föld áthalad a csóva törmelékhalmazán, meteorzápor keletkezhet.
A kutatókat meglepte, hogy a Naprendszer ismert objektumai között az üstökösök magjai a legsötétebbek. A Giotto űrszonda mérései szerint pl. a Halley-üstökös magja a ráeső fénynek kb. a négy százalékát veri vissza, a Deep Space-1 mérései szerint pedig pl. a Borelly-üstökös nagyjából a három százalékát. (Összehasonlításképpen: a fekete aszfalt a ráeső fény hét százalékát veri vissza). Ennek alapján feltételezik, hogy a sötét felszíni anyagok összetett szerves vegyületek.
1996-ban fedezték fel, hogy az üstökösök röntgensugarakat is kibocsátanak. A kutatók szerint a jelenséget az üstökösök és a napszél kölcsönhatása okozza: amikor az erősen töltött ionok átrepülnek az üstökös légkörén, ütköznek az üstökös atomjaival és molekuláival, s az ütközések nyomán az ionok egy vagy több elektront fognak be, ami röntgensugarak és ibolyántúli fotonok kibocsátásához vezet.

A Borrelly-üstökösről a DS1 szonda készített (hamis)színes felvételt, amelyen jól látszik a kóma szerkezete és az üstököst körülvevő por.

Egy szívszorító névadás története
Az angol csillagász, Edmond Halley (1656 -1742) életében fontos szerepet játszott az 1680–81-es év tele, amikor fényes üstökös tűnt fel az égen. A jelenséget minden csillagász izgatottan figyelte, és mivel kétszer is látták – egyszer, amint a Nap felé közeledett majd eltűnt, másodszor amikor nemsokára újra feltűnt, a Nap másik oldalán –, ezért először arra gondoltak, hogy két külön üstökösről van szó. Hamar rájöttek azonban, hogy másodszorra távolodik, így valószínűsítették, hogy egyetlen égitestről lehet szó. Az üstökös látványos jelenség volt, London és Párizs utcáiról is tisztán látszott. Amikor először feltűnt, Halley épp egy nagyobb, európai körutazáson járt, és így az üstökös körüli kérdéseket több, neves tudóssal, köztük Giovanni Cassinivel is megbeszélhette. Halley hazatérése után is kitartóan foglalkozott az üstökösökkel, és Newtonnal is hosszasan levelezett a témában. Kimutatta, hogy az üstökösök jelentős hányada ellipszis alakú pályán mozog a Nap körül. A korábbi feljegyzések alapján azt gyanította, hogy az 1682-ben megfigyelt üstökös ugyanaz lehetett, amelyet már három alkalommal –1456-ban, 1531-ben és 1607-ben – is láttak, nagyjából 75 vagy 76 éves időközönként. Ennek alapján biztos volt benne, hogy az 1682-ben megfigyelt üstökös – Newton törvényeinek engedelmeskedve – „valamikor az 1758. esztendő tájékán” vissza fog térni. Ezt a jóslatát az 1705-ben kiadott, Astronomiae Cometiae Synopsis (Az üstökösök csillagászatának összefoglalása) című könyvében írta le. Ám egyúttal azt is kiszámolta, hogy ő maga akkorra éppen 102 éves lenne, amit valószínűleg nem fog megérni. (Különösen, hogy abban az időben sokkal rövidebb ideig éltek az emberek, mint ma.) Ezért a legendák szerint arra kérte a nála fiatalabb csillagászokat, hogy figyeljenek majd az üstökösre, és amikor feltűnik, emlékezzenek meg róla. Kérése teljesült. Miután 1758 karácsonyán egy amatőr csillagász valóban meglátta a visszatérő üstököst, az érkeztét hírül adó társuk iránti tiszteletből a csillagászok Halley nevét adták az égitestnek. Ez volt az első alkalom, hogy nem a felfedező volt egy jelenség névadója. A Halley utoljára 1986-ban járt a Naprendszerünkben, és legközelebb 2061-ben fog visszatérni.
Ma nagyjából 3535 üstököst ismernek a csillagászok, de a szám folyamatosan emelkedik. Ráadásul ez a lehetséges, összes üstökösnek csak egy töredékét adja: az üstökös-szerű testek száma a külső Naprendszerben elérheti az egy trilliót.  

 

Lévai Júlia


A bolygók és az űrkutatás című Mi MICSODA kötetből még többet megtudhatsz a világűrről!



www.mimicsoda.hu