Az eltüntetésre ítélt papír
Lehet festett mintás, nyomott mintás, kamillás vagy sárgadinnye illatú, vastagabb-vékonyabb, hajtogathatják, tekergethetik, de az biztos, hogy ha egyszer megfogják, mindjárt ki is dobják – mi az? Kis gondolkodás után ma már sokan rávágják, hogy „WC-papír”, de ez annak ellenére nem volt mindig ennyire könnyű kérdés, hogy a felsorolás néhány elemét, külön-külön már az ókortól be lehetett volna venni a tulajdonságok sorába. Így pl. az illatosítás már megvolt, miközben a tekercselés még föl sem merült.
Kínában kezdték
Bár az európaiak hatalmas, kiemelkedő találmányként ünnepelték a 19-dik század közepén itt megjelenő WC-papírt (különösen, hogy addig WC sem igen volt, hiszen árnyékszékre, más néven budira járt a többség), ez csak azért lehetett így, mert az egyes kultúrák sokáig nagy elszigeteltségben éltek. Így a legtöbb helyen az ürítés utáni tisztálkodáshoz csak azok a módszerek terjedtek el, amelyek természetesen adódtak az ember környezetéből. Így például a leggyakrabban egy darabka fakérget, maroknyi füvet, leveleket, szalmát, esetleg sima felületű követ vagy kagylóhéjat, homokot, mohát, kukoricaháncsot, gyümölcshéjat, vagy ahol volt, patakvizet vagy havat használtak a pisilés-kakilás utáni tisztálkodáshoz. Később, akinek volt rá pénze, gyapjút vagy kendert rendszeresített az árnyékszéken. Az ókori Római Birodalom nyilvános vécéiben pedig egy botra szúrt szivacsdarabbal oldották meg a problémát. A botot szagtalanítás céljából egy sós vízzel megtöltött vödörben tartották.
Ugyanakkor Kínában, ahol már a 2-dik századtól ismerték a papírt, hamar rájöttek, hogy ez az anyag is alkalmas a higiénikus megoldásokhoz. Néhány, korabeli feljegyzésből arra lehet következtetni, hogy kezdetben egyszerűen a már kiolvasott könyvek lapjait használták, természetesen vallási megszorításokkal. Bizonyos, szentnek gondolt, vagy tisztelettel övezett személyek neveit is tartalmazó szövegeket semmiképp sem mertek azzal „meglázni”, hogy a hátsójukat törlik ki velük.
Reménykedjünk, hogy miután „kiolvasta”, nem ez landol a háta mögött. A festékes papírt nem a legszerencsésebb a bőrünkhöz odadörzsölni. |
Ezeknek a tüneményes baglyoknak a teste merő WC-papírguriga, de valószínűleg nem ettől bandzsítanak. |
Amerikában folytatták
Az 1850-es években a Scientific American című, tudományos folyóirat adott hírt a szenzációs újdonságról: Joseph C. Gayetty egészségügyi papírjáról, amely elsőként került be a kereskedelmi forgalomba. A feltaláló a kor legnagyobb áldásaként beszélt a termékéről, és igyekezett orvosi jellegű érvekkel is kiemelni az előnyeit. Elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az új megoldás jótékony hatással lehet a kor egyik leggyakoribb, ám annál nehezebben kezelhető betegségére, az aranyérre. (Ez a végbélben lévő visszér gyulladásos, nagy fájdalmakkal járó elváltozása.) A korabeli orvosok azonban valószínűleg attól féltek, hogy az emberek ettől kezdve majd nem járnak hozzájuk, mert azt hiszik, hogy ami segíti őket a gyógyulásban, az egyúttal a gyógyítás egyetlen lehetőségét is jelenti, ezért folyamatosan ellenpropagandát fejtettek ki a papírral szemben. Rosszul tették, de szerencsére kevés hatékonysággal, mert ettől kezdve a WC-papír használata megállíthatatlanul terjedt, hiszen minden másnál könnyebben kezelhető, tehát kényelmesebb volt.
A Scott fivérek mellett Seth Wheeler volt az első, akik perforált WC-papírt árult, és csőre tekerve, ami ismét jelentős lépés volt a minél kényelmesebb használathoz. Az első gurigás papír és a hozzá szükséges papírtartó 1883 februárjában jelent meg a piacon, az Albany Perforated Wrapping Paper Co. Nevű cég termékeként, s 1886-tól már mindenütt kapható volt. Ettől kezdve a papír megállíthatatlanul elterjedt az egész világon, és egyúttal a formai különlegességek versenypályájába is bekerült.
Magyarországon sokáig csak egyféle, hajtogatott és nem túl finom egészségügyi papírt lehetett kapni, amelyeket csak a hetvenes évek elején váltottak fel a korszerűbb tekercsek. Ettől kezdve azonban nálunk is „mindent tud” már a WC-papír: gurigái például nem egyszer kreatívabbak alapanyagaivá válnak, hogy végül– persze befestve, applikálva vagy bevonva más anyagokkal – a túlélés szimbólumaiként a játékpolcokon vagy falakon köszönjenek vissza.
Lévai Júlia
Még több egyszerű, de a mindennapi életünkben annál fontosabb találmányról olvashatsz a Mi MICSODA sorozat Találmányok című kötetében!
www.mimicsoda.hu