Síelés télen-nyáron

A hó födte vidékeken a legcélszerűbb sílécekkel közlekedni, hiszen a cipőnk talpánál nagyobb felület a biztonságunkat és a gyorsaságunkat is növeli. Nem véletlen, hogy a Föld északi területein hamar megjelentek a lábbelik talpának meghosszabbításai. Először nádfonadékokat kötöztek a nyestbőrrel befedett csizmatalpakra, majd nagy testű állatok csontjaiból készítettek hosszabb sítalpakat, amelyeket bőrszíjjal erősítettek föl a lábukra. A fa csak később jelent meg a sítalpak alapanyagaként. Érdekes, hogy az északi országok mellett Kínában is maradtak feljegyzések a síelés gyakorlatáról. A legrégebbi történész pedig, aki írt a témáról, a bizánci Procopius volt.

Először is: sízünk vagy síelünk?
Mindkettőt tesszük. Nyelvhelyesség szempontjából nincs különbség, hiszen minkét formát zökkenőmentesen tudjuk használni, egyik beillesztése, toldalékolása sem okoz zavart a mondatok szerkezetében és mindkét végződés bevett a magyar nyelvben.

Ezek az emberek a korai kőkorszakban indultak vadászni a síléceiken.

Hol találták a legtöbb síléc-maradványt?
A legrégebbi talpszélesítő tárgyakat, amelyek a Kr.e. 6300–5000 körüli évekből származnak, az oroszországi Szindor tónál találták meg, Moszkvától északnyugatra. Az ennél fejlettebb sílécek korát 2000-5000 évesre becsülik. A sílécek legjobb őrzőinek a mocsaras vidékek bizonyultak. Mivel a vizes, lápos vidék iszapjába süllyedt tárgyakat kevés oxigén érte, ezért csak nagyon lassan indult meg bennük a korhadás, és így több, viszonylag jó állapotban lévő sílécet is találtak a mocsarakban. Ezek kiemelésénél különösen vigyázni kellett arra, hogy a levegővel való, hirtelen találkozás ne tegyen kárt bennük. Az egyik ilyen, fából készült lelet az ún. Hotingi sí (Hoting Svédországban van), amelyet a tudósok a legidősebb sítalpnak tartanak. A lelet korát pollen-analízissel állapították meg, és kb. 4500 évesnek gondolják. Hossza 110 cm, szélessége 10 cm és a vastagsága 1 cm.
A kor megállapításához gyakran a nyelvészetet is igénybe veszik. A „sí” jelentésű, finn "suksi" szóról például tudni lehet, hogy már 4500-5000 évvel ezelőtt is használták, és ez megerősítette, hogy a Finnországban és környékén talált leletek kora is lehet ennyi.
Az első, teljes sífelszerelést a svédországi Kalvträsknál találták meg 1924-ben. Ez a lelet Kr.e. 2700-ból származik. Az északi emberek az ilyen felszereléseket a mindennapi életükben használták, főként a vadászathoz, az élelmük és a fűtőanyagaik begyűjtéséhez, hazaszállításához.
Az ilyen és ehhez hasonló leleltek mellett gyakran a barlang- és sziklarajzok őrizték meg a sílécek képét. Több olyan rajzot is találtak a korai kőkorszakból, amelyek sílécet használó embereket ábrázoltak. Ezek közül a legidősebb az 1929-ben feltárt, sízőt ábrázoló rajz, amelyre a norvég Rödöy szigeten leltek rá. De találtak a a Fehér-tengernél (Zalavrouga környékén) is egy kb. 4000 éve készült sziklarajzot, síelő emberekkel.
A magánemberek mellett persze az állam is igyekezett kihasználni a sílécek kínálta könnyebbségeket, így a 10. században a norvégiai adószedők is ezzel az eszközzel jutottak el az egyébként nehezen megközelíthető településekre. Sőt, a 12-dik században Norvégia már az íjakkal és nyilakkal harcoló katonái talpa alá is sílécet adott. A megoldás annyira sikeres volt, hogy később a svédek, a finnek, az oroszok és a lengyelek is átvették, így ebben az időben síhadseregek masíroztak az említett országok területén. Néhány évszázaddal később azután az Északi- és a Déli-sark felfedezői a kutyás szánok mellett már magától értődő módon használták a sítalpakat.

Csak úgy hasítja a levegőt ez a síugró. Ma már a ruhákat is úgy tervezik, hogy a levegő a lehető legkisebb mértékben fékezze az ugrót.

Mióta szórakozás is?
A síelés a 19. századtól vált egyúttal szórakozássá is, elsősorban a norvégok kezdeményezésére. Ők voltak azok, akik elsőként rendeztek versenyeket a havas hegyoldalakon. Ami azt illeti, azóta is ezek a legizgalmasabb versenyek, hiszen a résztvevőknek nemcsak arra kellett figyelniük, hogy minél előbb érjenek célba, hanem arra is, hogy ne löttyenjen ki a sörük a fél kézzel tartott korsójukból.
A világ első síklubját is Norvégiában alapították meg, 1877-ben, Kristiniasandi Korcsolya és Síklub néven. Ettől kezdve azután egyre szélesebb körben kezdett népszerűvé a sísport Norvégiában, és ez természetesen Közép-Európa térségére is kihatott. Magyarországon  a kőszegi Chernel István ornitológus és a budapesti Bély Mihály és Demény Károly tornászok síeltek először, 1892-ben, amikor még lábszánkázásnak nevezték ezt a tevékenységet. Az első magyar síklub pedig 1908-ban jött létre.
A klubok mellett oktató intézmények, iskolák is alakultak, és mindez együtt azt is jelentette, hogy megindult a technikák és a felszerelések folyamatos fejlődése.

Ha kerekeket is kapunk a síléchez, nem akadály, hogy közel s távol nincs egy csepp hó sem.

Milyen sítechnikák léteznek?
Az első, tudatosan kifejlesztett technika a telemark volt, amely az azonos nevű, délnorvég tartományról kapta a nevét. Ekkor még a norvég lécek kötéséből oldalirányban ki lehetett lépni, és így akár a cipővel is lehetett segíteni az irányváltozást vagy a fékezni. A világ első síiskoláját egyébként egy norvég cipész, Hemmestveit, és egy síző, Norheim alapította. Ők a telemark technikát tanították, és már az 1800-as évek végén síoktatóként dolgoztak Amerikában.
A norvégok aktivitása ellenére a sízés fejlődésének egyik legjelentősebb lépése mégsem az északi országhoz, hanem Kelet-Ausztriához, azon belül Lilienfeld településéhez kötődik. Itt élt egy Zdarsky nevű, újító kedvű fiatalember, akinek élete első síléce természetesen egy skandináv típusú léc volt, hiszen akkor másféle nem is lehetett. Ám mihelyt ezt kipróbálta, rögtön érzékelte, hogy az alpesi környezetben ez szinte használhatatlan. Először is a lécei túl hosszúak és nehezek voltak, az elejükön-végükön egyaránt ott lévő felkunkorodásukkal pedig megnehezítették a gyors manőverezést, amelyre pedig az ottani terepen minden sízőnek szüksége van. Először is tehát megfelelő anyagot szerzett, és készített egy rövidebb lécet. Majd azzal kezdett kísérletezni, hogy megoldja a cipő megfelelően rugalmas, mégis biztonságos rögzítését a lécen. Ezt végül 1896-ban sikerült kitalálnia úgy, hogy a sílécre rátett egy fémplatnit, a cipőt pedig oldalról fogta meg, bőrszíjjal. Az oldalsó rögzítés jelentősen megkönnyítette a lécek kormányzását. Újítását természetesen a városkáról nevezte el, lilienfeldi kötésnek.
Zdarsky emellett a síző mozgástechnikáját is kidolgozta, és egy könyvben is összefoglalta, mint lilienfeldi sítechnikát. Ennek legfontosabb eleme az ún. völgytámasz volt. A mozgás lényege az, hogy miközben a test súlypontjának mindenképp középen kell maradnia,  kanyarkezdéskor a síző a völgylábbal (vagyis a kanyar belsejében lévő lábbal) kilép, kitámaszt, majd a hosszú botot a hegy felé a hóba szúrja. Ezzel véglegesen tehermentesíti a hegylécet, amit aztán párhuzamosan a másik (völgy)léchez tesz. (Az addig használt, norvég technika mindig szoros léctartást írt elő, Zdarsky módszere szerint azonban a lécvezetésnek mindig az adott helyzethez kell alkalmazkodni.) Zdarsky haláláig, 1940-ig kiemelkedő személyisége maradt a sportnak. Még 84 éves korában is aktívan síelt, pedig addigra már 80 csonttörést is el kellett szenvednie. De ami még fontosabb: ezreket tanított meg szépen és technikásan síelni, hosszú élete során. Követői többféle módon is továbbfejlesztették a módszereit. A bregenzi Bilgeri vezette be a két bot használatát, ami a hegyre való feljutást és a sík terepen való haladást egyaránt jelentősen megkönnyítette.
Mindezek mellett kialakult a síugrás, majd kombinált sportágként a sílövészet vagy biatlon is. És hogy nyáron se kelljen mellőzni a síelést, egyszer csak megjelent a síroller is.
Ennek eszköze egy darab fémléc, egy sífutókötéssel és elől-hátul két kerékkel. Kétféle stílusa létezik: a klasszikus és a korcsolya. A klasszikus azt jelenti, hogy a sírollerező egyenes vonalban mozgatja a lábát. Ehhez a kerekek csapágyazásának is jellemzően egyirányúnak kell lennie, hogy el lehessen rugaszkodni. A korcsolyázó stílusúnál a rollerező nagyobb lendülettel, oldalra ívelő lábmozgásokkal halad, ennek megfelelően ehhez másféle kerekek és fékek szükségesek a lécéhez. De, mint látható, ma már az anyagok fejlődése mindent lehetővé tesz az ember számára – még az egykor abszurdnak hangzó nyári síelést is.

 

Lévai Júlia



www.mimicsoda.hu