A betlehemi csillag

Jézus Krisztus születését már az Ószövetségben is összekötötték egy csillaggal – "Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből" (4Móz 24,17) –, de ott más értelemben, mint később, az Újszövetségben. Ez utóbbiban a csillag nem magát Krisztust jelképezte, hanem azt az égi jelzést jelentette, amely a világ legnagyobb királyának megszületésére utalt, és amelynek nyomában a napkeleti bölcsek (más leírások szerint: pásztorok) eljutottak hozzá, Betlehembe. Az égi jelenség azonban a mai napig izgatja a csillagászokat, hiszen az, hogy mit tudunk az akkori égboltról, sok esemény értelmezését vagy pontosítását is befolyásolja.

Az idők során rengeteg kép született arról, hogy miként indultak el a napkeleti bölcsek egy csillag nyomában, Betlehem felé.

A Biblia leírása szerint…
A betlehemi csillagról az Újszövetség első könyvében, Máté evangéliumában olvashatunk. Az ebben leírt történet szerint Jézus születésekor bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték Heródes királytól (Galilea katonai kormányzójától és a zsidóság akkori királyától): – Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.
Heródest ekkor nyugtalanság fogta el, hiszen neki a jóslatok szerint félnie kellett a megszülető gyermektől, aki mindenkinél hatalmasabbá lesz majd. Ezért összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, hogy megkérdezze tőlük, hol kell megszületnie Krisztusnak. Azok pedig ezt mondták neki: „A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt”.
Heródes ettől cseppet sem nyugodott meg, mindenesetre azzal bízta meg a bölcseket, hogy menjenek el, és szerezzenek pontos értesüléseket a gyermekről. A bölcsek pedig el is indultak, éspedig annak a csillagnak az útját követve, amelyet nemrég láttak feltűnni, és amelyről azt gondolták, hogy a Megváltó születését jelzi. Így is volt, hiszen a csillag útmutatása nyomán megtalálták Betlehemben („Kenyérházán”) Máriát és a kis Jézust, majd át is adták nekik az ajándékaikat.
Mivel azonban ezután álmukban olyan kijelentést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza a hazájukba. Amikor pedig Heródes értesült Jézus születésének helyéről, Betlehemben minden, két éven aluli kisfiút megöletett. Máriának és családjának azonban addigra sikerült elmenekülnie.

Hit vagy tudomány?
A csillagok pályáját a későbbi keresztény elgondolások szerint Isten külön előírással határozta meg, amelyet egy egyetemes természet mint Isten helyettese (vicaria Dei) működése közvetít, a világ számára. A „cselekvő”, változó, az ember által is érzékelhető természetet pedig az író kézhez hasonlították. A csillagok vizsgálata éppen ezért nem mondott ellent a vallásos hitnek, ezért már nagyon korán kutatni kezdték, hogy vajon mi is lehetett a betlehemi csillag. Már csak azért is, mert hiszen az emberi történelem időszámítását Krisztus születésének időpontja határozza meg, és nem mindegy, hogy ezt a csillagos égbolt képe, mint az egyetlen, biztonságos viszonyítási alap, mennyiben igazolja vissza.
A keresztény időszámítás kezdete a mai napig egy Dionysius Exiguus (470 - 550) nevű jogász és szerzetes által kikalkulált időpontra épül. Ő Jézus születésének évét a Róma alapítása előtti 754. évre tette. Nem sokkal később Beda Venerabilis (673-735) benedekrendi szerzetes, történetíró felhasználta ezt az Angol nép Egyháztörténete című művében, amivel megkezdte a számítás gyakorlati alkalmazását. A csillagászat fejlődése során azonban lassan-lassan az derült ki, hogy ez a számítás téves, mert Krisztus valószínűleg hét-nyolc évvel előbb született, mint ahogyan azt Dionysius Exiguus megállapította. A betlehemi csillagról pedig feltevések egész sora született.

Olykor egy kissé nagyravágyó lámpa is megzavarhatja a jóhiszemű (hó)embereket…

Üstökös lehetett?
Egy egyiptomi teológus, Órigenész Adamantiosz (185-254) szerint a Máté evangéliumában említett csillag nem csillag lehetett, hanem egy üstökös. Valószínűleg az vezethette erre a következtetésre, hogy 218 áprilisában és májusában maga is tanulmányozhatta a később Halleynek elnevezett üstököst. A Halleyt egyébként már a kínaiak is megfigyelték, Kr.e. 240-ben. Ez az üstökös azonban bizonyíthatóan csaknem tizenkét évvel Jézus születése előtt volt látható az égbolton.
Érdekes, hogy az üstökösök feltűnését a különböző kultúrákban inkább negatív jelként értelmezték – ezek már az antik világban is a fertőzések, vészek, háborúk, halálesetek közeledtét jelentették. Ez pedig némileg megkérdőjelezi, hogy Jézus születése idején éppen egy üstökös lett volna jelen az égen, és hogy az esemény kedvéért átírták volna ennek az értelmezését. De mivel mindig lehetségesek kivételek, ezt a lehetőséget mégsem kell kizárni.

Kepler szerint inkább együttállás, szupernóvával
Johannes Kepler (1571–1630) német matematikus, asztronómus és asztrológus elképzelése szerint a betlehemi csillag nem üstökös volt, hanem egy sajátos kép, amely a Jupiter és a Szaturnusz bolygó együttállásából adódó jelenség és egy szupernóva megjelenésének a kombinációja. Egy hasonló együttállást ő maga is tanulmányozhatott, 1603–04-ben. Feltevése szerint a Jupiter-Szaturnusz konjunkciók (együttállások) egy új csillag látványát hozták létre. A keresztény egyház sokáig el is fogadta ezt az elméletet.
Keresztény és más források gyakran hivatkoznak a Kepler-féle elképzelésre, kiemelve, hogy mivel a Jupitert a királyok, a Szaturnuszt a zsidók csillagának tartották, a Halak csillagkép pedig (amelyben a két bolygó éppen állt) a Jupiter saját csillagháza, a bölcsek egyértelműen következtethettek arra, hogy a zsidóság körében egy nagyon jelentős király született. 1925-ben pedig egy babilóniai ékírásos táblát, amely évszázadokkal előre jelezte az említett konjunkciót. A bölcsek tudhattak erről a rendkívüli jelenségről, és értelmezhették jelként.
Keplernek elméletével kapcsolatban azonban gondot jelent, hogy a megbízható kínai asztronómusok feljegyzései között nem szerepel egy szupernóva feltűnése az égbolton, Krisztus születésének ideje körül.

A betlehemi csillagot úgy is ábrázolták, mint amely a kis Jézus külön megvilágítását is szolgálhatja.

Kirajzolható csillagkép volt?
Egy Magyarországon született, asztrológiában is jártas német mitológiakutató, Klaus Matefi egy másfajta elméletet állított fel. Szerinte ugyanis a betlehemi csillag nem egyetlen, elkülönülő és megfigyelhető jelenség volt, hanem ezt több bolygó különféle együttállásának képe határozta meg. A Názáreti Jézus születésekor e szerint együtt állt a Nap, a Hold, a Mars, a Szaturnusz és az Uránusz. Ezeknek az akkori és a Zodiákusban (állatöv) észlelhető, korábbi együttállásai határoztak meg egy kiszerkeszthető nyolcágú csillagot, vagyis ha nyolc korábbi ilyen égitest-csoportosulás helyeit ismerjük, és ezeket időrendi sorrendben összekötjük, akkor ennek a végeredménye egy közel szabályos nyolcágú csillag lesz.
Meggyőződése szerint az újszövetségi Názáreti Jézus története egy kozmikus misztériumot rejt magában. Ez azonban meglehetősen messze áll a tudományosságtól.

Mit igazolnak vissza a szövegelemzések?
A magyar jezsuita matematikus és fizikus Teres Ágoston , aki 1984 óta a Vatikáni Csillagvizsgáló társasztronómusa, Biblia és asztronómia című könyvében foglalkozik a betlehemi csillag kérdésével. Ő Máté evangéliumának legrégibb szövegét és ókori csillagászati szakkifejezéseket összevetve azt állítja, hogy Máté szakszerű kifejezések használatával közölt meglepően pontos adatokat, és ezek tudományosan igazolhatóak. Vagyis az evangélista valóságos eseményt ír le, tudományos nyelvezettel, amit azonban a későbbi fordítók a mélyebb csillagászati ismeretek hiányában nem értettek pontosan.
Teres egy részletes szövegvizsgálat során például arra jutott, hogy az evangéliumi szöveg nem egy csillag, hanem bolygók együttállását írja le.
Arról a (már itt is idézett) szövegrészről, amely így hangzik: "Hol van a zsidók most született királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki" azt írja, hogy a görög eredetijében a csillagra utaló szó („asztér”) ebben az összefüggésben nemcsak egyetlen csillagot jelent, hanem egy meghatározott csillagállást vagy konstellációt is. Egy másik kifejezés pedig arra utal, hogy egy vándorcsillag (bolygó) felkeltét látni, egy meghatározott csillagképben, amikor az a naplementével egy időben vagy közvetlen utána érzékelhetővé válik. Teres szerint tehát a szövegek értelmezése inkább Kepler elméletét igazolja.
Az idők során még sok, egyéb hipotézis látott napvilágot a Názáreti Jézus születésével és a betlehemi csillag mibenlétével kapcsolatban. A lényeg azonban nem változott: a világ meg tudott egyezni abban, hogy a téli napforduló után három nappal mindenképp közösen megünnepeljük a megváltás és a szeretet lehetőségének megszületését.

 

Lévai Júlia



www.mimicsoda.hu