A bagoly és amit szimbolizál

Gyakori, hogy egy-egy emberi tulajdonságot, képességet vagy szakmát állatok jelképeznek. Ilyen állat a bagoly is, amelyről általában a bölcsesség jut az eszünkbe, hiszen az európai kultúrában nagy szerepet játszó görög mitológiában, Pallasz Athéné szent állataként a tudás és bölcsesség szimbóluma volt. Ennél azonban jóval színesebb, sőt, ellentmondásosabb az a jelentéstartomány, amely a hiedelemvilágban és a kultúrában a bagolyhoz köthető.

Jót is, rosszat is?
Ha megnézzük, mi mindent szimbolizálhat a bagoly, nagyjából azt látjuk, hogy mindent, amit az éjszakai életmódja sugalmaz az ember számára. Az éjszakához sok minden kapcsolódik: a veszély, a furcsa és ijesztő hangok élménye, a szellemek, lidércek, boszorkányok képzete, és persze általában a titokzatosság, amelybe épp úgy beleférnek a vészjósló találgatások, mint az, hogy a bölcsesség mögött is lehetnek rejtett, kevésbé látható mélységek, titkok. Ezért a bagoly ugyanúgy lehet a rossz, gonosz és démonikus erők megtestesítője, mint a jóságé, okosságé és a gyógyító erőké. A negatív jelentések általában inkább a kisebb testű kuvikfélékhez, míg a pozitívak a nagyobb fülesbaglyokhoz kapcsolódnak.

A Pallasz Athénét ábrázoló szobrokról nem maradhatott el a bagoly.

Miféle bajt, gondot hozhat a bagoly?
A kora-keresztény mítoszok gyakori állítása, hogy bizonyos természeti jelenségek mögött egy-egy rossz cselekedet áll, ami miatt a bűnöst megbüntették. Egy tizenkettedik századi prédikátor szerint például már a baglyok őse is bűnt követett el: ellopta azt a rózsát, amely a szépség jutalma lett volna. Szegény baglyot azonban nem valamiféle legfelsőbb lény, hanem a többi madár büntette meg, és ítélte arra, hogy csak éjszaka lehessen aktív, hiszen ez valóban nagyobb erőfeszítést igényel.
Az még a jobbik eset, ha a hangjából csak a rossz idő közeledtére következtettek, mint pl. Angliában, ahol ha egy jó időben rikoltó baglyot hallottak, arra gondoltak, hogy ez bizonyára a hideg vagy vihar közeledtét jelzi. (Ha rossz időben rikoltott, akkor természetesen a meleg hírnöke is lehetett.) Az esetek többségében azonban inkább halálmadárként tekintettek rá, Európától Afrikáig, sőt, helyenként kifejezetten az alvilág madara volt a bagoly. Már a római néphitben is a halál hírnökeként jelent meg: a leírások szerint például Julius Caesar, Augustus vagy Menenius Agrippa halálát előre jelezte egy bagoly rémséges huhogása. Ha pedig egy halott baglyot szegeztek ki a ház ajtajára, ez az Európában még sokáig élő hiedelmek szerint elűzte a gonoszt.
A magyar hiedelemvilágban is halált kiáltó madárként szerepel, de később a költészetbe is gyakran vonult be vészmadárként a bagoly. A babona szerint ha valakinek a házára rászáll a kuvik és ott megszólal, ott hamarosan megérkezik a halál. Erre épült például Tompa Mihály Kuvik című verse is, amely ezt a képet állítja elénk:

Csillagtalan, sötét az ég,
Az óra már éjfélt ütött;
Kiabál a halálmadár
Rozzant, szegény viskó fölött;
Benn a kínok végharca közt
Vergődik a halálra-vált,
És minden hang fülébe hat,
Hogy a rémes hírnök kiált:
Kuvik, kuvik!

És bár Arany János ennyire konkrétan nem említi a halált, a híres Családi kör című költeményében ugyancsak a rossz érzetek előidézőjeként jelenik meg ez a madár:

Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Az ó-itáliai népeknél (szabinoknál, etruszkoknál és latinoknál) Minerva volt az, aki a görög Pallasz Athénéhez hasonlóan a kézművesség, az ipar, a művészetek, a hajózás, az igazság és a városok védője volt. Mivel Minerva okos volt és jó stratégiai érzékkel rendelkezett, őt is a bölcsességet szimbolizáló bagollyal ábrázolták. Neve a továbbiakban szintén az elmélyült gondolkodással kapcsolódott össze, amit csak megerősített a híres filozófus, Hegel mondása: „Minerva baglya csak a beálló alkonnyal kezdi meg röptét.”

A denevér és a bagoly egymás mellé állítása szintén ősrégi babona: ugyancsak római elképzelés volt, hogy a boszorkányok bagollyá változva szívják ki a csecsemők vérét, ahogyan azt a denevérekről is hitték. Más népek folklórjában inkább a tojásból indultak ki: egy indián törzs hiedelme szerint a bagolytojás betegséget és rontást hoz arra, aki eszik belőle. Természetesen ugyanez a tojás épp az ellenkezőjét is hozhatja: sok népnél épp hogy a gyógyító erejével tűnik ki. Az arab térségben viszont bölcs, kompromisszumos megoldás született: ott a nőstény bagoly két tojást tojik, és ezek közül az egyik kárt okoz – például hajhullást idéz elő –, a másik viszont képes megállítani a rontást – visszanöveszti a hajat!

Szent állat is lehet a bagoly?
Az ausztráliai hiedelemvilág szerint a denevérek a férfiak, a baglyok a nők lelkei, tehát ezek mindenképp szent állatok. A tudás szentjeként pedig a görög mitológia egyik, legkiemelkedőbb istennője, Pallasz Athéné mellett kapott szerepet: ott egyértelműen a bölcsesség megtestesítője. Athénének magának is a „bagolyszemű” jelzőt adták, hogy ezzel is kifejezzék: a bagoly hatalmas szeme a dolgokba való belelátás kifejezője. Ettől kezdve pedig az európai kultúrkörben az egyéb babonák ellenére is az vált meghatározóvá, hogy a bagoly a bölcsesség kifejezője. Ekként került be például az olyan, híres mesékbe is, mint amilyen például a Micimackó, vagy az ennél is humorosabb, ironikusabb rajzfilm, a Doktor Bubó. A 21-dik század egyik, legnagyobb sikerében, a Harry Potterben pedig ha nem is a bölcsességük, de mindenképp a segítőkészségük, a jókkal szövetkező hajlamuk révén kerültek be a baglyok: Potter Hedvigje és Roné Pulipintye egyaránt hűségesen és kitartóan hozzák-viszik a főhősök számára fontos leveleket.
De vajon az éjszakai rejtélyességük mellett mi lehetett az, ami miatt épp a bölcsesség jutott eszükbe az embereknek a baglyokról? Nincs kizárva, hogy egy jellegzetes mozdulatuk: a fejbólintásuk, a folyamatos bólogatásuk volt az.

Bölcsesség ide vagy oda – egy bagolyfióka éppen olyan esendő, mint bármely más madár épp hogy kikelt utóda.

Miért bólogatnak a baglyok?
A baglyok többségének éjszaka kell elkapnia a sötétben kiválóan látó és halló zsákmányaikat. Ebben a baglyot is két érzékszerve: a hallása és a látása segíti. Mivel madárról van szó, fontos, hogy a repülését ne zavarják túlságosan nagy fülek, ezért a bagolynak ugyan hatalmas a fülnyílása, de nincsenek fülkagylói, hanem ezek helyett a fülnyílások mögötti, kagylóként is feldomborítható, de annál lazább, áteresztőbb fátyoltollazat működik hangbegyűjtő tölcsérként. Ennél bonyolultabb a helyzet a bagoly szemével. Hogy a lehető legtöbb fényt tudja begyűjteni, a bagolynak hatalmas a szeme. Optimális esetben a szemet sokféle mozgató izom szokta mindig úgy fordítana, hogy a felületről érkező fények a kellő mennyiségben és erővel érkezzenek be a szemfenék érzékelő felületére, a sárgafoltra. Csakhogy a repülési hatékonyság azt kívánja, hogy maga a koponya minél kisebb és könnyebb legyen. Ezt az aerodinamikai igényt a bagoly teste ki is elégíti: feltűnően pici a feje. Aminek viszont az az ára, hogy ebben a pici fejben nem maradt hely a szemmozgató izmoknak! Ha tehát a bagoly azt szeretné, hogy a zsákmánya felbukkanásakor minden fénybeli információ eljusson az agyáig, akkor valahogyan pótolnia kell a szemmozgató izmait – és éppen ezt teszi azzal, hogy ilyenkor a teljes fejét mozgatja ide-oda, vagyis bólogat. Ráadásul ez a bólogatás a térhallásukat is erősíti, hiszen abból, hogy a célról érkező fény- és hanghullámok a páros érzékszervekbe (tehát a két fülbe és két szembe) eltérő időben érkeznek, az agy kiválóan fel tudja építeni a madár és a zsákmányállat által meghatározott, térbeli helyzetet. A fej mozgatása sokkal több bemérést tesz lehetővé, mintha a madár csupán a szemét mozgatná, és az így kapott fényinformációkat vetné össze a hallottakkal. Ráadásul minél nagyobb az eltérés az érzékszervek elhelyezkedésében két mérés-érzékelés között, annál pontosabb lesz a bemérés. A baglyok ezért függőleges irányban több mint 180°-ban, vízszintesen pedig mintegy 270°-os szögben képesek a fejüket elfordítani. Ami pedig okkal kápráztathatta el az embert, és késztethette arra, hogy a látványt a bölcs gondolatokra való rábólintásként is értelmezze.
Mindenesetre a közismerten gonoszkodásra is hajló angol humor hamar talált erre is egy megfelelő választ: E szerint ha mindenképp az öngyilkosságba akarunk kergetni egy baglyot, akkor csak annyit kell tennünk, hogy körbe-körbe kezdünk járni egy olyan fa körül, amelyen ott ül egy bagoly. Ez ugyanis ekkor, hogy kövessen minket a tekintetével, majd addig forgatja a fejét, amíg ki nem töri a saját nyakát.
De hát miért is akarnánk az öngyilkosságba kergetni bármelyik baglyot? :)

 

Lévai Júlia

 



www.mimicsoda.hu