A MÉH és a PAHUBEGYÜ

Ez a két, jópofa név a mai ötvenesek-hatvanasok generációja életében jól ismert fogalom volt, sőt, gyakran az életük szerves részévé is vált. Ősszel és tavasszal az iskolákban gyakran szerveztek papírgyűjtést. Az összegyűlt csomagokat azután néhány gyerek közösen elvitte a MÉH-be, ami már önmagában is izgalmas volt. Akkoriban még minden kerületben bőven voltak MÉH-átvevőhelyek, olyan, sajátosan olajszagú és hatalmas mérlegekkel felszerelt üzlethelyiségek, amelyekben ha nem is sokat, de némi pénzt kifizettek a bevitt holmikért. A PAHUBEGYÜ-vel azonban a gyerekek nem találkoztak, hiszen ez a cég a hulladék nagyüzemi begyűjtésével foglalkozott.

A papírhulladék gyűjtésére a negyvenes években, a háború idején is felszólították az embereket. Ez a plakát 1943-ban készült.

Tehát minek a rövidítései is ezek?
A MÉH a Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat nevéből alkotott betűszó, a PAHUBEGYÜ pedig a Papír- és Hulladék Begyűjtő Vállalatot rejti. A kettő közül a MÉH a régebbi. Ezt a második világháború után, 1950-ben alapították, azzal a céllal, hogy országszerte összehangolt módon működtessenek hulladék-átvevő telepeket. A MÉH neve hallatán az akkori idősebbeknek azonnal a 19-dik század végén alapított HANGYA Szövetkezet jutott az eszükbe, amely azonban csak annyiban kapcsolódott a MÉH-hez, hogy ennek is egy szorgalmas rovar volt a neve. A HANGYA ugyanis jóval szélesebb tevékenységet átfogó, termeléssel, értékesítéssel és hitelezéssel is foglalkozó szövetkezési forma volt, amely a vidéki települések gazdasági életén igyekezett segíteni.
A MÉH 1950-ig a Tollkereskedelmi Vállalat melléktermék és hulladékgyűjtő főosztályaként működött, csak ezután fejlesztették fel önálló vállalattá. Miután a hidegháború és a piaci bezárkózás miatt Magyarország gazdasága csak rosszul működhetett, ezt a gyengeséget propagandával próbálták egyensúlyozni, a nyilvánosság előtt. Ezért az ötvenes években még a hulladékgyűjtésből is politikai kérdést kreáltak, mintha az az ország egyik húzóágazata lenne. Akkoriban plakátokon és újságokban is mindenütt terjesztették a versikét:

"Gyűjtsd a vasat és a fémet,
ezzel is a békét véded!"

A békét – legalább is nemzetközi szinten – kétségtelenül sikerült megőrizni, de ennek alighanem legkevésbé a vas és a fém begyűjtése volt a garanciája…
Ettől függetlenül a hulladékgyűjtés természetesen fontos tevékenység, és akkoriban nem is volt sikertelen: 1966-ra a MÉH már tíz tagvállalattal működött (tröszt lett belőle), és valóban az egész ország hulladékgazdálkodását át tudta fogni. Ekkortájt alapították meg a PAHUBEGYÜ-t is, amely az egyes vállalatok közti forgalmat bonyolította. Később, a nyolcvanas évek közepére azonban már csökkent a lakosság begyűjtő kedve, különösen, hogy a MÉH változatlanul nagyon alacsony árat fizetett a beszállított holmikért. Az életszínvonal lassú emelkedése során ezek a kis bevételek egyre kevesebbet számítottak, így a MÉH tagvállalatok száma is visszaesett. Nagyjából 200 telephely maradt fenn, amelyeken 6000 embert foglalkoztattak. A rendszerváltás idejére pedig szinte a csőd szélére került a vállalatcsoport, ezért végül 1993-ban privatizálták (tehát magánkézbe adták), hogy ne tűnjön el teljesen. A vállalat egyes cégei különböző vállalkozásokhoz kerültek, amelynek során ugyan számos hulladék-átvevőhely megszűnt, de a tevékenység legalább fennmaradt.
Az iskolákban pedig továbbra is él annak hagyománya, hogy a papír- és fémhulladékot, akár versenyzések keretein belül, összegyűjtik a gyerekek.

Ilyen egy kisebb méretű hidrociklon, amelyet inkább a kisüzemekben használnak, a papírmasszában lévő, lebegő szennyeződések kiszűrésére. A piros csap megnyitásával kiönthetőek a különválasztott piszkok.

Miért kell összegyűjteni a hulladékot?
A hulladékok hasznosítása mindig jelen volt a társadalomban, hiszen a tárgyak gazdaságos felhasználása természetes igény. Az egyes háztartásokban is magától értetődik, hogy ha például egy ruha elkészítése során megmaradtak anyagdarabkák, akkor azokat más célra – babákhoz vagy párnákhoz, díszítésekhez – felhasználták. Ugyanígy jártak el a konyhai maradékoknál, így pl. a lepénykészítéshez is a kenyérsütés maradékai adhatták az ötletet. Ami pedig végképp fölöslegessé vált, azt odaadták a házakat rendszeresen járó ószereseknek vagy handléknak, akik azután a legkülönfélébb módon hasznosították az összegyűjtött anyagokat. Az ipari méretű hulladékhasznosítás azonban már a modernizáció jellemzője. A megszületéséhez az is hozzájárult, hogy egyre több mérgező ill. nem lebomló hulladék keletkezett, és ezeket a természet már nem tudta spontán módon visszaépíteni, „eltemetni”. Tehát szükség volt az emberi beavatkozásra. A 20-dik században azután fokozatosan törvények is születtek a különböző országokban, amelyek egyre pontosabban szabályozták, hogy mit milyen módon kell begyűjteni ill. ha lehet, ismét felhasználni a hulladékokat, összefoglalóan tehát a hulladékgazdálkodást szabályozták. Ez a törekvés pedig idővel kiegészült a természet általános védelmével, s egyúttal a gazdaságosság tudatos erősítésének céljaival.

Hogyan hasznosítják a hulladékot?
A hulladékokat általában háromféle módon hasznosítják: egyrészt ami alkalmas arra, azt némi kezelés-tisztítás után újra felhasználják (ilyen pl. a rongy vagy a papír); másrészt valamelyik összetevőjét igyekeznek leválasztani, visszanyerni és megtisztítva másutt alapanyagként felhasználni (ilyenek lehetnek pl. a gépek alkatrészei és általában a fából vagy fémből készült tárgyak); és végül gyakran nem a hulladék egyes összetevőit, hanem az energiatartalmát hasznosítják, vagyis az elégetésével nyernek belőle energiát. (Ilyenek lehetnek pl. az olajat tartalmazó anyagok.) Ez az utóbbi, tehát az energetikai hasznosítási forma igényli a legnagyobb körültekintést, hiszen az égetés során meg kell oldani az egyes mérgező anyagok semlegesítését, a káros gőzök elvezetését, stb. Ezt összefoglaló szakszóval termikus ártalmatlanításnak hívják. Magyarországon egyelőre csak kevés, olyan hulladékégető működik, amelynek tevékenysége hasznosítható az energetikában. Az EU tagországainak többségében azonban tudatosan törekszenek arra, hogy a villamos energia egy részét a hulladékokból állítsák elő, vagyis a biomasszával gazdálkodjanak. Egyes statisztikák szerint ma évente 27 millió MWh villamos energiát állítanak elő hulladékégetésből, ami kb. 27 millió ember igényeit tuja kielégíteni. Emellett 63 millió MWh energiát hasznosítanak hő formájában, ami 13 millió főnek elegendő.

A papír nagyüzemi begyűjtésénél hatalmas gépekkel hordják az összegyűjtött hulladékot.

Miért fontos a papír újrahasznosítása?
A papír természetes eredetű és viszonylag gyorsan lebomló anyag, ezért önmagában mindenképp környezetbarátnak tekinthető. A gyártása azonban már sokkal kevésbé kíméli a környezetet. Egyrészt az alapanyagához sok fát kell kivágni, másrészt a gyártása jelentős vízszennyezéssel jár. Egy tonna papír előállításához legalább 2 - 3,5 tonna fára van szükség, és ezek kivágásával megzavarhatjuk bizonyos táplálékláncok egységét, csökkenthetjük az erdei állatok élőhelyeit, de felgyorsíthatjuk a talaj erózióját és a Föld lélegzésén is sokat ronthatunk. Egyszóval hiába igaz, hogy a papír az egyik, legfontosabb termékünk, kiemelten kell figyelni arra, hogy minél kevesebb fát kelljen felhasználni az előállításához. Ezt pedig azzal is lehet segíteni, ha az elhasznált papírokat visszahasznosítják.
A visszahasznosítás első lépését még a lakosság teszi meg akkor, amikor a papírt nem a megszokott kukákba, hanem a külön erre a célra kihelyezett hulladékgyűjtőkbe dobja bele. Ezekből a szelektív gyűjtőkből összegyűjtött anyagot kezdik el azután úgy kezelni, hogy ismét tiszta és jól felhasználható papír legyen belőle.
Első lépésként a hulladékpapírt beáztatják, majd a rostok fellazulása után speciális gépekkel rostjaira bontják a nedves anyagot. Ha nyomdafestéket is tartalmazott a papír, azt vegyi kezelésekkel távolítják el. Az így kapott, pépszerű massza azután vibrációs rostán, csomótlanítón és ún. hidrociklonon megy keresztül, amelynek során megszabadítják a nem kívánatos szennyező alkotórészektől. A hidrociklon, más néven homokleválasztó a lebegő, szilárd szennyeződéseket szűri ki, gyakorlatilag az anyag centrifugálásával. A szennyeződések a centrifugázás során kicsapódnak és a gép alsó részén gyűlnek össze, a tartályból pedig már teljesen tiszta pépet vehetnek ki. Ezt azután a hagyományos módon különféle ragasztóanyagokkal besűrítik, majd préselik, és máris előálltak az új papírlapok. Az újrahasznosított hulladékpapírt azonban nemcsak a könyvkiadásban vagy a füzetek, írólapok előállításánál használják fel, hanem egyre nagyobb mértékben vásárolnak belőle az építőiparban is, ahol elsősorban a szigeteléshez használt gipszrostlemez gyártásához van erre szükség. Itt azonban másféle technológiát alkalmaznak, mint amilyet az írólapoknál: a hulladékpapírt először fésűs tépővel tenyérnagyságúra tépik és szárazon bontják a rostjaira. Azután ehhez a szilárdabb alapanyaghoz gipszet és vizet adnak, jól elkeverik, összepréselik és az így kapott lapokat megszárítják. Így még az is előfordulhat, hogy amikor esetleg új lakásba költözünk, annak falában ott lehet az a néhány évvel ezelőtt kidobott, szép, színes papír is, amelyet egykor a karácsonyi ajándékok becsomagolásához használtunk.

Lévai Júlia

www.mimicsoda.hu