Autók – Erő, sebesség, biztonság

Napenergia, elektromos áram és hidrogén: az autógyártók keresik a környezetünket kevésbé terhelő újszerű hajtásmódokat. Egyáltalán nem újdonság az elektromos autó. Villanyautók már 100 évvel ezelőtt is futottak az utakon! Vajon megjelennek-e a közeljövőben a repülni is tudó autók?

Itt veheted meg a könyvet >>

Fő a biztonság
Az autó feltalálása óta élvezhetjük a lehetőségét, hogy kényelmesen és gyorsan eljussunk egyik helyről a másikra. Mint minden technikának, az autónak is nemcsak előnyei, de hátrányai is vannak. Alig gördültek ki az első gőzautók az utakra, máris volt kazánrobbanás - vagy összeütköztek egy lovas kocsival. Rövid időn belül kezdtek kialakulni a biztonsági megoldások. Angliában 1865- ben elfogadták a vörös zászló törvényét, amely megtiltotta a gőzautóknak a 3,2 km/óránál nagyobb sebességet. Ugyanakkor minden gőzautó előtt egy gyalogosnak kellett futnia, aki nappal vörös zászlóval, éjszaka egy vörös lámpással jelezte a veszélyt. Ez volt a világ első közúti szabálya.

Kösd be magad indulás előtt!
A vezető védelmére fejlesztette ki 1903-ban a francia Louis Renault az első biztonsági övet. A sofőrök eleinte nem mutattak túlzott lelkesedést. 1959-ben jelent meg a piacon az első autó, a Volvo PV 544, sorozatgyártásban hárompontos biztonsági övvel, azaz olyan hevederrel, amelyet három ponton rögzítettek az autóhoz. Csak 17 évvel később lett kötelező a biztonsági öv használata a vezető és az utasok számára az európai országok közt Magyarországon is.

Hogyan működik a légzsák?
Az 1951-ben feltalált légzsákot csak 1980- tól kezdték sorozatgyártásban beépíteni, elsőként a Mercedes autókba. Az autó akadályba ütközésekor az érzékelők bekapcsolják a parányi robbanóbetétet, a töltőgáz a másodperc töredéke alatt belövell a légzsákba. A légzsák elsősorban a koponya és a mellkas sérüléseit védi ki.

 



www.mimicsoda.hu