Amikor Galilei könyvét is hamisítják

A technika fejlődése és a kereskedelem színesedése nemcsak az emberiség jólétét szolgálja, hanem sajnálatos módon azt is, hogy az embereket sikeresen be lehessen csapni a legkülönfélébb hamisítványokkal. Ezek közé tartoznak a hamis könyvek is, amelyek azonnal megjelentek, mihelyt a könyv is értékes áruvá vált a piacokon.

Ez a bizalomgerjesztő arcú férfi, Marino Massimo de Caro elékpesztő nagyságú hamis könyv készítője, s egyben rengeteg könyv tolvaja is.

Miért hamisítanak könyveket?
A hamisítók többféle célt is kitűzhetnek maguk elé. Hol egyszerűen csak azt szeretnék, hogy kevesebb befektetéssel jussanak nagyobb haszonhoz, amikor is a szerzői jogok kikerülésével és olcsóbb anyagok felhasználásával nyomtatnak ki éppen sikeres könyveket. Az esetek többségében azonban ennél nagyobb léptékben gondolkodnak, és magukat a történelmi eseményeket akarják meghamisítani. Ilyenkor előfordul, hogy akár egész kódexeket, iratokat is meghamisítanak. Máskor olyan ősnyomtatványokat gyártanak, amelyeket azután becsempésznek az eredeti helyébe, hogy így hozzájussanak az eredetihez, amelyért immár indokoltan kérhetnek el csillagászati összegeket, ha ugyan le nem buknak. Hiszen az ilyen akcióknak meglehetősen nagy a kockázata. 
Egy olasz könyvtárigazgató, Marino Massimo de Caro nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy a legnagyobb csillagászok műveit hamisította meg, és ezt hosszú ideig zavartalanul megtehette. Még Galileo Galilei egyik fő művéről is hosszasan készíthetett sokakat megtévesztő hamisítványokat. És bár ezt a csalását egy gyanakvó amerikai történész már a kétezres évek elején leleplezte, Caro otthon, Olaszországban végül nem emiatt, hanem a könyvtári tolvajlásai miatt került börtönbe.

Manhattani akció
Caro már fiatalon, harminc évesen járni kezdte a világot, mint könyvszakértő. Rengeteg antikváriussal (régi könyveket áruló kereskedővel) állt kapcsolatban, akiknek természetesen valódi könyveket is árult, hogy ezzel megalapozza a jó hírnevét, a megbízhatóságát. Így került kapcsolatba Manhattanben az egyik legkiválóbb antikváriussal, Richard Lannel is, akinek addig szintén valódi kiadványokat adott el. 2005-ben azonban a híres Galilei mű hamisítványával állított be hozzá, azt állítva, hogy ez a kiadványnak az eredetije, 1610 februárjából. Tehát egy ősnyomtatvány, amelybe a csillagász maga festette bele a képeket, vízfestékkel.

Nick Wilding történész aprólékos munkával mutatta ki, hogy mitől hamisítvány a Caro által Manhattanba hozott Galilei kötet.

A könyv egyébként azért volt izgalmas, mert Galilei ebben tette közzé először azokat a felfedezéseit, amelyek azután az egész életművét és azon belül az új, kopernikuszi világkép megerősítését szolgálták. Azt tehát, hogy nem a Nap forog a Föld körül, hanem fordítva, és hogy a világegyetem szerkezete merőben másmilyen, mint amilyennek addig a ptolemaioszi elképzelések szerint hitték. A könyvnek Galilei a Sidereus Nuncius (A csillagok hírnöke) címet adta. Ebben kiindulópontként azokat a tapasztalatait írta és rajzolta le, amelyeket 1610 elején jegyzett le, éjszaka, a házának teraszán állva. Távcsövével vizsgálódva ugyanis ekkor vette észre, hogy a Jupiter körül több, kisebb csillagot is lát, amelyeket eddig nem vett észre. Mindegyik pontos helyzetét lerajzolta, majd a távcsövét a további napokon is kitartóan a Jupiter felé irányította. Ennek során azt tapasztalta, hogy a csillagok hat nap elteltével távolabb kerültek attól a helytől, ahol ő meglátta ezeket, vagyis mozognak, éspedig kör alakú pályát írnak le a középpontban álló bolygó körül. Ez pedig azt jelentette, hogy a Jupiter körül ugyanúgy körbe járnak kisebb égitestek, ahogyan a Föld körül is körben jár egy ilyen, a Hold, vagyis a bolygók jellemző szerkezete a forgásokon alapul. Ami az egyik legfontosabb látható bizonyítéka volt annak, hogy a Föld sem lehet egy egyhelyben álló égitest, és főként nem lehet a világegyetem középpontja. Mindezek mellett a könyvben a Hold felszínéről is közzé tett a távcsöves megfigyelései alapján megrajzolt térképeket (szám szerint ötöt), amelyen jól látszanak az égitest kráterei. Galilei hét rajzát az eredeti kézirattal együtt a firenzei Biblioteca Nazionale Centrale (Központi Nemzeti Könyvtár) őrzi, a már kinyomtatott példányaiból pedig több példányt is őriznek a jelentősebb olasz könyvtárakban. Mindez azonban az USA-ban nem volt közismert, és a manhattani antikvárius elhihette, hogy az olasz könyvkereskedő révén egy igazi régiség került a kezébe. Ráadásul ezt az is megerősítette, hogy a könyvön rajta volt Galilei tudományos társasága, az Accademia dei Lincei jól ismert hiúzos bélyegzője, és a címoldalon Galilei személyes aláírása is ott állt, az „Io Galileo Galilei f.” formában. Ebben az f. az olasz 'fare' (csinálta) rövidítésének gondolhatta. Szerencsére azonban Lan nem azért volt jó szakember, hogy további szakértők bevonása nélkül engedje be a könyvpiacra a kötetet, ezért először megmutatta a legismertebb Galilei-szakértőnek, Owen Gingerichnek a kéziratot. Ő a Harvard egyetemen dolgozott, könyvtudós restaurátorként, és előzőleg ő hitelesítette Kopernikusz De Revolutionibus c. művének mind a hatszáz fennmaradt, eredeti példányát is. Gingerich most ezt a könyvet is megvizsgálta, és az volt a véleménye, hogy a holdak állását valóban rajzolhatta maga a tudós, de ha mégsem, akkor azok valószínűleg az ő felügyeletével készültek. Lan ekkor kifizette Carónak a félmillió dollárt a kéziratért, amelyet ezután egy neves német művészettörténésznek, Horst Bredekampnak mutatott meg. A szakértő Gingerich-csel szemben már száz százalékban biztos volt benne, hogy a rajzok egyértelműen Galilei kezétől származnak, és az volt a magyarázata, hogy a könyv az eredeti nyomdai korrektúra, amelybe Galilei ott helyben festette bele a holdakról készült fázisképeket. Mindezek alapján a tudós további vizsgálatokba is belekezdett, annak érdekében, hogy részleteiben is feltárják ennek a különleges könyvnek a tulajdonságait. Egy egész csoport dolgozott azon, hogy beazonosítsák pl. a tintát (ezt ultraibolya fénnyel tudták megtenni), a papír összetételét, az aláírásokat, pecséteket és a kötési technikát is. Mindezek összesítésekor ismét az volt az álláspontjuk, hogy valódi, eredeti példány van a kezükben. Ekkor lépett be a képbe a történész Nick Wilding, aki arra készült, hogy recenziót (elemző ismertetést) írjon a könyvről egy folyóiratba.

Ezek valóban Galilei rajzai a holdfázisokról, 1616-ból.

Véletlen egybeesések
Wilding nagyban dolgozott a recenzióján, amikor más helyekről azt hallotta, hogy több hamis könyvtári pecsétet is lelepleztek mostanában, jó néhány régi könyvben. A pecsétek között pedig ott volt egy hiúzos formájú is, ugyanabból az időből, amelyben Galilei köre is ezt használta. A történész ekkor félbehagyta a recenzióírást, és először is visszavitte a könyvet a szakértőkhöz, akiktől azt kérte, hogy készítsenek nagy felbontású másolatokat a pecsétről. Azután pedig bement egy könyvtárba, ahol megtalálta az 1610 februárjában feljegyzett holdfázisokat, s ezeket összehasonlítva látta, hogy a fázisok nem azonosak a könyv ábráin látható állásokkal. Miután megkapta a pecsétről a nagyításokat, ennél az összehasonlításnál pedig azt látta, hogy ha egy apróságban is, de annak rajzolata is eltér az eredeti pecsététől. Ezután tovább vizsgálódott, és bár a papír hiteltelenségét nem tudta bizonyítani, de azt igen, hogy a szövegben több ellentmondás is van. Talált például egy olyan betűt, amelynek a típusa elütött a többiétől, majd az eltérés okát is megtalálta. Volt ugyanis egy fotó a könyv egy másik példányáról, 1964-ből, amelyen elmozdult a kép, és ezért az egyik betű picit eltorzult rajta. A Caro által adott kézirat pedig hajszálpontosan ugyanezt a torzulást mutatta. Wilding ezeknek a nagyon finom eltéréseknek az alapján jött rá, hogy a kezében tartott könyv a hatvanas évek fotói alapján készült hamisítvány, amelyből egyébként addigra már több is kinn volt a könyvpiacon. A hamisítást tehát fényképek alapján készítették.
Wildingnek kezdetben nem akartak hinni, de miután egyre több bizonyítékot tudott felmutatni, kénytelenek voltak elfogadni, hogy Caro becsapta őket ezzel a kézirattal. Valami okból azonban nem kezdeményeztek nyomozást a csaló ellen. Ezt majd odahaza teszi meg két könyvtáros, akik egyre gyakrabban váltak annak tanújává, hogy az addigra igazgatóvá előlépett Caro folyamatosan fosztogatja az intézményt.
Miután Caro ellen vizsgálat indult a könyvtárban, kiderült, hogy a leleményes és igen aktív „könyvszakértő” nemcsak innen, hanem még számos helyről lopott, így pl. a híres Montecassino kolostor könyvtárából is. Az általa ellopott könyvek becsült értéke 2,4-3 millió euró volt. Ugyanígy nemcsak Galileit hamisította, hanem Keplert és Kopernikuszt is, azzal tehát nem lehet vádolni, hogy részrehajló lett volna a csillagászokkal. Hála azonban a fiatal Wildingnek, Galileinek nem ártott meg ezzel a csalásával, és remélhetőleg nincs ma forgalomban tőle hamisítvány a könyvpiacon.

 

Lévai Júlia 

 



www.mimicsoda.hu