A Fabergé-tojások és édes utódaik

Az 1880-as években III. Sándor cár hírét vette, hogy a Téli Palota Ermitázs nevű részében egy különösen megbízható, ügyes kezű aranyműves dolgozik. Francia emigráns családból származik és Peter Carl Fabergé (ejtsd: faberzsé) a neve. Akkoriban az Ermitázsban a cári gyűjtemények tárgyait állították ki, és Fabergé az ötvösmunkák restaurálását végezte. Emellett a saját műhelyében is készített egyéni stílusú ékszereket, amelyek közül a cár már vásárolt is egyet-egyet. A húsvét közeledtével az uralkodó mindenképp egy különleges ajándékot szeretett volna adni a feleségének, és azzal bízta meg Fabergét, hogy olyasmit készítsen, ami egy kis meglepetést is rejt magában. Az aranyművesnek pedig olyan jól sikerült teljesítenie a feladatot, hogy az általa létrehozott új forma máig kiemelkedik az ékszerek közül, sőt, később még a csokigyártásra is hatással volt.

Fabergé első tojása kívülről nézve még meglehetősen puritán volt, ám annál nagyobb gazdagságot mutatott a belseje, hiszen abban minden aranyból készült. A rubin szemű tyúkocska egyúttal a tojás sárgáját is képviselte.

Mi legyen a meglepetés?
A feladat tehát az volt, hogy az ékszerben legyen valami meglepetés. Ezt úgy a legegyszerűbb megoldani, ha a tárgy például üreges, mint amilyen a nyakban hordható, többnyire miniatűr arcképeket tartalmazó medál. Ezt a formát azonban már túlságosan megszokták. De hogyan lehetne ebből továbblépni? Valószínű, hogy egyszerűen csak bátornak kellett lenni hozzá: Fabergének azt kellett eldöntenie, hogy nem fél élni a tálcán kínált lehetőséggel, és bátran fel meri használni a húsvéthoz kapcsolódó tojás formáját. Amelynek öblössége kiválóan alkalmas arra, hogy titkokat rejtő tartályként jelenjen meg. Ezután már csak azt kellett kitalálnia, hogy miből készüljön az a tojás, hogy miképp lehessen nyitni-csukni és hogy mi minden bukkanjon elő belőle, meglepetésként.

Fabergé 1885-ben lett készen az első ékszertojásával, amely tömör aranyból volt és finom, fehér zománcréteg bevonatot kapott. Egyelőre tehát különösebb díszítés nélkül készült. A tojást vízszintesen lehetett szétcsavarni az aranymetszése vonalán, és a nyitásakor egy aranytyúkocska került elő belőle. Ez esetben tehát a cárné nem egy aranytojást tojó tyúkot kapott (ahogy az a jól ismert szólásban megjelenik), hanem egy aranytyúkot „tojó” aranytojást. Amit persze úgy is lehet érteni, hogy a kettő együtt a gazdagság végtelenítését szimbolizálja. Hiszen ugyan mi egyebet is tojhatna egy ilyen aranytyúk, mint további aranytojásokat? És bár arról nincs hír, hogy a cári család Fabergé humorát is értékelte-e, az viszont tény, hogy ettől kezdve minden évben el kellett készítenie egy-egy hasonló tojást, és hogy ez számára is a meggazdagodást hozta. A Fabergé-tojás fogalommá vált, és a sikerének köszönhetően az alkotóját néhány év múlva hivatalos cári ékszerésszé is kinevezték. Ettől kezdve Fabergé minden költéségét állami pénzből finanszírozták.

Ez a cári dísztojás II. Miklós és felesége, Alexandra 1896-os koronázására készült, s a belsejében a koronázási hintó kicsinyített mása rejtőzött. Az ablakai hegyikristályból készültek.   (Az emberiség története című kötetben, amelyet a Corvina Kiadó adott ki, több képet is találsz, hasonló tojásokról.)

Ez meglehetősen nagy ugrást jelentett az ékszerész életében, akinek addig minden fillérért meg kellett dolgoznia. Fabergé ezt megelőzően a mesteremberek szokásos színvonalán élt: fiatal tanoncként Európa több országában is dolgozott mindenféle külső támogatás nélkül. Külföldi műhelyekben és szakmai kurzusokon vett részt, és inkább nyomorogva, mint jómódúan járta végig a jelentős európai múzeumokat, hogy növelje a szakmai tudását. Miután pedig 1882-ben ékszerészmester lett, átvette az apja által alapított családi vállalkozást, ami ugyan jelentős örökséget hozott neki, de változatlanul sok munkát is követelt. Az udvarban elért sikere viszont hosszú időre a legnagyobb biztonságot jelentette a számára: most legalább az anyagért nem kellett fizetnie, amivel pedig egy pillanatig sem élt vissza. Ezt a támogatást arra használta fel, hogy több energiát fordítson a fantáziája kiteljesítésére, és mind az anyagok felhasználásában, mind a motívumok terén különleges gazdagságúvá fejlesztette az általa kitalált ékszertípust, amelyet gyakran ékszertartó doboznak is nevezhetünk.

Egyre szebbek és egyre izgalmasabbak

1885 és 1917 között Fabergé 50 dísztojást készített a cári udvar megrendelésére, és ezek mindegyike különleges, egyedi darab volt. Később még számos hasonló tojás került ki a keze alól. Fabergé gyémántot, aranyat, ezüstöt, rubint, smaragdot és egyéb nemes anyagokat is felhasznált, így a darabok külső borítása egyre színesebbé és érdekesebbé vált. A tojások hol kecses lábakon álltak – például olyanokon, mint amilyenek az akkor divatos, ún. cabriole bútorlábak is voltak –, hol míves kis tartókeretben. De az is változott, hogy a gömbölyűbb vagy a hegyes végük volt-e fölfelé.

A legnagyobb izgalmat persze mindig az jelentette, hogy mi került elő a tojások belsejéből. Ezek a meglepetések épp úgy lehettek elefántcsontra festett arcképek, mint gyöngyökből készített virágok vagy aranyból megformált, miniatűr hintók. Ezek az apró, de annál mívesebben kidolgozott tárgyak azután, száz év múlva majd a mütyürkékkel kiegészített kulcstartók divatjában köszönnek vissza, természetesen jóval olcsóbb anyagokból és kevésbé míves kidolgozással, de azt mindenképp felidézve, hogy az ember zsebéből előkerülő kulcskarikának valamilyen meglepetéssel kell szolgálnia.

A Fabergé-tojás alapötlete végül, a huszadik században azon a területen kelt új életre, ahol ugyan senki sem számított rá, de ahol mégis csak ismét összefüggött a húsvéttal: a csokoládégyártás területén. Az ún. Kinder-tojás bevezetése hatalmas siker lett.

Egy Kinder-tojásból sok minden előkerülhet, de jobb, ha csak nagyobb gyerekek kapnak belőle, akik már tudják, hogy ebből elég csak a csokis részt szájba venni.

Szükségből erényt kovácsolni
A sokak által jól ismert, olasz Ferrero édességgyár német leányvállalatánál jól ment az üzlet. A nutellák, tic tac-ok és Ferrero Rocher-k mellett húsvétkor rengeteg csokitojást is piacra dobtak, amelyek gyártásához természetesen speciális gépsort kellett beállítaniuk az üzemekbe. Csakhogy az ünnep elmúltával ezt a gépsort másra nem tudták felhasználni, miközben a tárolása és a karbantartása ugyanúgy kiadásokat jelentett. Valami tehát ki kellett találni, hogy ne álljanak ott hónapokon át tétlenül a gépek. Az ötletelések végén a gyár egyik menedzsere, William Salice (ejtsd: szalícse) volt az, aki pontosan megfogalmazta a célt: olyan csokitojást kell gyártani, amely több egyszerű csokitojásnál! Legyen üreges és tartalmazzon valamilyen, az édességnél időállóbb meglepetést. Így az árusítása nem kapcsolódik csak a húsvéti ünnepekhez – bármilyen évforduló, születésnap vagy siker megünneplése jó alkalom lehet ahhoz, hogy a gyerekek kapjanak egy meglepetést tartalmazó csokoládét.

Az új termék tehát egy tojás formájú tejcsokoládé burokból állt, amelyet csillogó, mintás papírba csomagoltak. A papír kibontásával azonban még nem érünk el az ajándék lényegéhez, sőt, talán kis csalódást is okozhat, hogy abban a csoki játssza a legkisebb szerepet. Ez ugyanis csak egy meglehetősen vékony burok, amely alatt egy sárga műanyag dobozka lapul, vagyis az igazi meglepetés. A dobozkában ugyanis apró, összerakható játékok bújnak meg, amelyeket biztosan hosszabb ideig lehet élvezni, mint a hamar elolvadó csokiburkot. Az első ilyen, akkor Kinder-meglepetésnek nevezett termék a hetvenes évek elején jelent meg, de hamarosan a Kinder-tojás név vált népszerűbbé. Idővel a dobozkákat is többféle színűre festették és a játékok is jobb minőségűek lettek. 

Az ötletgazda Salice pedig a nyugdíjazásakor 400 ezer euró jutalmat kapott a tojás sikeréért. Ezt azonban ő jótékony célra fordította: létrehozta a Color Your Life alapítványt, amely egy tengerparti kollégiumban segíti a 13-18 éves fiatalokat a tanulásban, a tehetségük kibontakoztatásában.

A Kinder-tojás világszerte hatalmas sikert aratott, ugyanakkor az is kiderült, hogy az apró meglepetés-játékok bajt is okozhatnak. Előfordult, hogy az apró játékok kisebb gyerekek szájába kerülve fulladást okoztak. Ezért például az Egyesült Államokban nem engedélyezik a Kinder-tojás forgalmazását. Ott egyébként egy 1938-as törvény amúgy is tiltja, hogy élelmiszeripari termékbe bármilyen egyéb tárgyat tegyenek.

A Kinder-tojás története még nem ért véget, ahogy tulajdonképpen a Fabergé-tojásoké sem. Igaz, 1917-ben Oroszországban, a bolsevikok hatalomátvétele után Fabergé családi vállalkozását államosították, és mivel őt magát is megfosztották az önálló munka lehetőségétől, neki is el kellett menekülnie az országból. Svájcban telepedett le, ahol még ugyanabban az évben, 1920-ban meghalt. Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy a Fabergé-tojások később egyre értékesebbé váljanak, és hogy egykori születési helyükön is megbecsüljék őket.

Lévai Júlia

www.mimicsoda.hu