Nem elég, hogy Luca-nap, még péntek tizenhárom is…

Az idén (2019) a Luca-nap – vagyis december 13. – péntekre esett. Ez azt jelenti, hogy a napot nyugodtan nyilváníthatnánk babona-sújtotta területnek, ha létezne ilyen fogalom, és ha komolyan vennénk a babonákat. Ma már természetesen nem hiszünk a babonákban, de attól még jó tudni, hogy miféle nap a Luca-nap, és hogy miért féltek régen a péntek tizenharmadikától.

A 13-mas szám mítosza olyan erős, hogy olykor még a repülőgépeken is mellőzik az üléseknél az alkalmazását.

Mitől babona a babona?
A babona a világ valós tényeiből, jelenségeiből kiindulva olyan összefüggést állít fel két dolog között, amely mögé viszont rejtett, titokzatos erőt (vagy erőket) kell odaképzelnünk. A babonák igen gyakran születnek véletlen egybeesésekből. Ha szokatlan vagy hosszabb távra is kiható esemény részesei lesznek, az emberek nem mindig tudnak belenyugodni abba, hogy az esemény egyes elemei egyszerűen csak egymás mellé kerültek, és ezzel okoztak izgalmakat. És mivel egy dolgot kétségtelenül könnyebb úgy megmagyarázni, hogy azt egy másik dolog okozta, így hamar felállhat az ok-okozati összefüggés: „Azért tört ki a bokám, mert elszaladt előttem egy fekete macska”. Ettől kezdve pedig már csak általánosítani kell, és máris minden előttünk keresztben elfutó fekete macska a szerencsétlenség előhívójává válik.

Erősítheti a hamis összefüggést, ha a szóban forgó helyzetben valami szabálytalan – például a macska fekete, a sok cirmos között –, vagy épp ellenkezőleg: feltűnően és megmagyarázhatatlanul szabályos.

A tizenhármas szám és a péntek egyaránt hordoz magában szabálytalanságot, ezért mindkettőhöz a világ szinte minden táján fűződnek babonák, és ezek már az ókortól léteztek. Így például Hammurapi törvénykönyvéből is kihagyták a tizenharmadik pontot, mert ezt a számot már akkor szerencsétlenséget hozónak tartották. Ugyanígy az ókori Rómában is féltek tőle: ott a halál és a rombolás előjelének hitték. A skandináv mitológia szerint pedig egy asztalnál nem szabad tizenhárman ülni, mert az szerencsétlenséget hoz.

A keresztény kultúrkörben a péntekhez és a tizenhármas számhoz fűződő rossz képzeteket egyaránt Krisztus történetéhez kötötték. A pénteket azért, mert ezen a napon feszítették keresztre, a tizenhármas szám pedig azért hoz balszerencsét, mert Jézus utolsó vacsorájánál ennyien ültek az asztalnál (ő és a tizenkét apostol).

A kép készítője gondosan bejelölte, hogy hol milyen fát kell alkalmazni a lucaszék elkészítéséhez.

Némely középkori csillagász szerint azért balszerencsés ez a szám, mert egy évben tizenháromszor látunk teliholdat. (Ami egyébként valóban befolyásolhatja az erre érzékeny emberek hangulatát vagy koncentrációs képességét, de ettől még a telihold önmagában nem okoz bajt vagy tragédiát.) A számhoz fűződő babona pedig olyan erősen tartja magát, hogy olykor a magas szállodákban kihagyják a tizenharmadik emeletet, de még az is előfordul, hogy egy utcában nincsen tizenhármas számú ház. Ugyanígy a Forma 1-ben sincs tizenhármas számú autó, és a repülőgépek jó részén nincs ilyen jelzésű sor vagy szék.

Mindezek azonban csupán ártalmatlan hiedelmek, egyszerű babonák maradnak mindaddig, amíg nem fűződnek hozzájuk visszatérő cselekvések, szokások, előírások is. Ettől kezdve viszont már a népi hagyományok részeivé is válnak. A péntek tizenharmadikához például az alábbi „feladatokat” kell ismernie annak, aki komolyan veszi a nap különleges voltát:

Ami pedig december13-dikát, vagyis a Luca napot illeti, olyankor a férfiaknak vannak komoly teljesítenivalóik. A nőknek viszont aznap henyélniük kell, mert a hiedelmek szerint csupa ártó szellem veszi körül őket, és ezért csak elrontanák, amibe belekezdenek.

Luca széke
A régi időkben, az akkori naptári számítások szerint az év legrövidebb, tehát legsötétebb napja december tizenharmadikára esett (ma ez 21-dike). Ez pedig az ókor óta a Luca napja volt. A név a latin fény jelentésű lux, lucis szóból ered, tehát ugyanabból, amiből a pokol fejedelmének, Lucifernek a nevét is képezték. Ez utóbbi fényhozót jelent, Luca azonban annyit tesz, mint virradatkor, hajnalhasadáskor született. Márpedig aki az év legsötétebb napjának éppen abban a szakaszában jött a világra, amelyben előtör a fény, az sokak szerint csak különleges és titkokat is tudó személy – tehát boszorkány – lehet. Így lettek a Lucákból boszorkányok, akik képviselője például az időjárást és a jövő évi termést is meg tudja jósolni. De ami ennél is fontosabb: a karácsonyi misére szellem képében a templomba is beszemtelenkedik, kifejezetten azzal a céllal, hogy megrontsa a fiatalokat. Ebben kellett őt megakadályozniuk a fiatal férfiaknak, éspedig úgy, hogy először magasra állva megkeresték a tekintetükkel. Ha meglátták, azzal le is leplezték, amire a boszorkány üldözni kezdte őket. Nekik ekkor mákot kellett kiszórniuk, amit Luca kénytelen volt szemenként fölszedni, ami miatt viszont lekésett az elfogásukról.

Luca névnapján nemcsak széket, olykor ostort is elkezdtek készíteni. Ennek az volt a módja, hogy az ostor zsinegjén mindennap egyet kellett csavarni, majd karácsony éjjelén pattogtatni kellett vele. Az ostor hangjára oda gyűltek a boszorkányok, ahol a pattogtató állt, és így elkerülték a házakat. (A képen egy kenderből készült, szőlőőrző ostor látható, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeumból.)

Ahhoz, hogy magasról megláthassák Luca szellemét, egy speciális szék elkészítésébe kellett a férfiaknak belekezdeniük Luca születésnapján. Ez a Luca széke, amelynek mind a formáját, mind az anyagát szigorú szabályokhoz kötötték. Az ülését szabályos ötszög, vagyis pentagram (más néven pentagramma) alakúra kellett faragni, a hiedelmek szerint ez ugyanis a boszorkányok jelvénye volt.

A pentagramnak ősidők óta mágikus jelentést tulajdonítottak, hiszen az átlóiból megrajzolható ötágú csillag valóban különleges idom. Ennek minden része az aranymetszés szabályait mutatja, vagyis az egyes szakaszaiban az egész (a+b) úgy aránylik a nagyobbik részhez (a), ahogy a nagyobbik rész (a) a kisebbik részhez (b). És mivel a pentagram a természetben (például virágoknál) és az ember által alkotott tudományban egyaránt megjelenik, érthető, hogy kiemelkedett az ennél szerényebb formák közül, valamint az is, hogy hozzákötötték a varázsláshoz, a bűvösnek nevezett tudományokhoz, amelyeket gyakran boszorkányságnak minősítettek. A szintén boszorkány természetű Luca leleplezéséhez tehát bizonyára jó szolgálatot tesz, ha képletesen ellopják tőle ezt a szimbólumát, és a férfiak erre állnak rá, amikor utána leselkednek.

A szék elkészítésébe tehát tizenharmadikán kellett belefogni, éspedig a legnagyobb szakértelemmel, ami azt jelenti, hogy már az anyagát is gondosan meg kellett válogatni. Az egyik hagyomány szerint az ülőlaphoz tölgyet használtak, a lábakhoz pedig többféle fát: csertölgyet, akácot és kőrist. A lábak összekötő rúdjait pedig bükkből, fekete dióból és szelíd dióból készítették. A csapok anyaga kétféle fenyő, hárs, cseresznye és gyertyán volt. Más hagyományok szerint viszont kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát kellett felhasználni hozzá. Abban azonban minden vidéken megegyeztek az előírások, hogy a székben nem szabad szögnek lennie: ezek helyett kizárólag fából faragott ékeknek kellett összetartaniuk a faragványt. Az is mindenütt azonos volt, hogy a széknek 13 napig kell készülnie, és hogy minden egyes napra csupán egy-egy műveletet juthat. Ezért is született az azóta sok mindenre alkalmazott szólás: „Lassan készül, mint a Luca széke”.

A kész széket a férfiaknak titokban, észrevétlenül kellett becsempészniük a templomba 25-dikén, az éjféli misére. Ez decemberben nem volt különösebben nehéz, hiszen a holmit jól el tudták rejteni a bő subájuk, gubájuk vagy szűrük alatt. Éjfélkor kellett fölállniuk a székre, ahonnan megláthatták a boszorkányt: Luca nem mellesleg szarvakkal a fején volt jelen. Ha valamelyikük elkiáltotta magát, hogy ő már látja, ott van Luca, akkor a férfiaknak gyorsan ki kellett futni a templomból, és közben ki kellett szórni a magukkal hozott mákot. Majd miután sikeresen hazaértek (olyat még senki nem hallott, hogy Luca bármelyiküket is utolérte volna), odahaza gyorsan be kellett dobniuk a kemence tűzébe a széket. Ahol azután a sokféle fa eltérő hangokat kibocsátva égett el a lángokban. Akinek pedig volt egy kis fantáziája, az ezekből akár úgy is hallhatta, hogy nagyon jajgatnak most a boszorkányok, hiszen elérkezett a végük. Azután már csak arra kellett figyelni, hogy legyen, aki a további rontások elkerülése végett keresztbe teszi a seprűt az ajtó előtt, a kulcslyukba fokhagymát dug és egy kést is belevág az ajtófélfába.

Ma már a seprű és a fokhagyma kulcslyukba dugása vélhetően a még oly babonás vidékeken sem járja. Ám ha elgondoljuk, mivel is jár egy fenyőfa aljának kifaragása, hogy beleférjen a talpba, a végén a kések odavagdosása talán még lehet élő hagyomány. :)

Lévai Júlia



www.mimicsoda.hu