Karanténok és veszteglőházak

A „karantén” szóval nyugodtabb időkben a számítógépes vírusirtók működésekor találkozunk. Amikor a víruskereső program veszélyesnek minősíthető fájlt talál, elkülöníti a rendszertől, vagyis karanténba zárja, és úgy tárolja, hogy ne kerülhessen kapcsolatba más fájlokkal. És bár némelyik számítógépes vírus működésének feltárása cseppet sem könnyű, a gépeknél jóval egyszerűbb a megoldás, mint olyankor, amikor élő szervezetet támadnak meg vírusok. Ahhoz, hogy a természetben megjelenő kórokozókat sikeresen elkülönítsük, embereket kell karanténba zárni, ami ennél bonyolultabb feladat.

Hol volt először karantén?

Ma, a koronavírus járványa miatt naponta hangzik el a karantén szó, amelyet nagyjából hatszázötven éve használ az emberiség. Azoknak, akik vélhetően vagy már bizonyíthatóan fertőző betegségtől szenvednek, csak egy jól elkülöníthető helyen – egy karanténban – szabad tartózkodniuk, amelyet meghatározott ideig nem hagyhatnak el, és ahová mások nem mehetnek. Karantént otthon is létrehozhatunk, de ez jellemzően inkább nagyobb területekre, olykor egész városokra vonatkozik.

Első alkalommal a Velencei Köztársaságban jelent meg a karantén, az akkor dúló pestisjárvány idején. Első formájában trentanának hívták, mert akkor még harminc napos zárlatot jelentett. Ezt 1374-ben rendelték el, a Köztársaság uralma alatt álló Ragusában (a mai Dubrovnikban). Később azonban kevésnek érezték a harminc napot, és a következő zárlatot negyven napra hosszabbították meg, miközben a betegeket a Lazzaretto Vecchio (laddzaretto vekkío) nevű szigetre száműzték.

Az első karanténkórházat a Velence melletti Lazzaretto Vecchio szigeten hozták létre. A sziget a sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentjéről, Szent Lázárról kapta a nevét. A kórházakra azóta is használt lazarett kifejezés tehát Lázár nevét is őrzi.

A helyzetből két, azóta közkeletű névszóként használt kifejezés is született: a „negyven napra” jelentésű, quaranta giorni kifejezésből lett a karantén, a szigeten alapított járványkórház nevéből pedig a lazarett, amelyet azután általában is használnak a kórházakra vagy katonai kórházakra.

A mikroszkóp felfedezése előtti korokban az emberek mit sem tudhattak arról, hogy egyáltalán milyenek a betegségek kórokozói és hogy miként terjednek. Mivel azonban a betegségek gyakran bűzös kipárolgásokkal is jártak, ebből annyit legalább fel tudtak ismerni, hogy ezek szerint valami terjed a levegőben. Továbbá azt is látták, hogy aki a beteg emberek közelébe kerül, azt ugyancsak megfertőzi a ragály. (A ragály szavunk szemléletesen ki is fejezi, hogy a betegség szinte hozzáragad az emberekhez.)

Az elkülönítés igénye már a Biblia ószövetségi részében is megjelent: Mózes harmadik könyvében már szerepel a törvények között, hogy ha valaki fertőző betegségben szenved, azt ki kell vinni a táborból. De emellett a neves görög orvos, Hippokratész is írt az elkülönítés fontosságáról. Egyúttal az is ő volt, aki a negyven napot tartotta határkőnek: úgy látta, hogy egy lappangó betegség tünetei általában negyven nap alatt válnak egyértelművé.

A cikk folytatását itt lehet elolvasni.

www.mimicsoda.hu