Katapultok háborúban és békében

2019-ben a repüléssel foglalkozók körében riadalmat keltett, hogy a francia légierő egyik vadászgépén mintha magától indult volna be a katapultáló szerkezet, és 760 méteres magasságban kilőtte a pilóta melletti ülést és azzal együtt a rajta ülő vendéget a gépből. Az ezt követő vizsgálat során kiderült, hogy nem a szerkezet vált megbízhatatlanná, hanem emberi hiba idézte elő az aktiválását.

A torziós kötegeket használó ballista a rómaiak egyik leggyakrabban használt hajítógépe volt. Az alapja megtervezésénél gyakorlatilag az íj szerkezetéből indultak ki, csakhogy itt a megcsavart szálkötegek ereje akár 400 méter távolságra is képes volt kilőni a ballista kisméretű, 4-4,5 kg súlyú lövedékét.

A pilóta a szokásosnál erőteljesebben emelte föl a gépet a földről, amitől a vendége megijedt, és kapaszkodót keresve véletlenül épp a katapultot beindító kart ragadta meg. A kilövését tehát tudtán kívül ő maga indította be. (A történetről részletesen itt olvashatsz.) Szerencsére baj nélkül földet ért, és a régóta használatban lévő katapultok hírnevét sem csorbította végül az esemény.

Az ókori háborúk háromféle gépe

A hajítógépek vagy katapultok története azokkal a mechanikus szerkezetekkel kezdődött, amelyeket az ókori háborúkban a nagyobb kövek kilövéséhez használtak. A szó egyébként a  

görög katapeltész kifejezésből ered (kata=ellen, palló= hajít), ezt vette át azután a latin nyelv catapulta formában. A lőpor feltalálása előtt a katapult volt az ókor és a középkor meghatározó ostromgépe, illetve tábori tüzérsége.

A hajítógépek előtt már voltak egyszerűbb lövedékvetők is, de ezeket kizárólag emberi erővel hoztak működésbe, ezért csak rövidebb távolságra tudták eljuttatni a köveket. A katapultok már képesek voltak a mechanikus energia tárolására és a felszabadítására, miáltal nagyobb távolságra tudtak lőni. Európában az első katapultokat az ókori görögök alkalmazták az i. e. 400-300-as években. A filozófus Arisztotelész is írt ezekről a gépekről a Politika című művében, a matematikus Arkhimédész pedig maga is épített hajítógépeket egyéb rafinált hadigépezetei mellett.

A cikk folytatása itt olvasható.



www.mimicsoda.hu