A szabadságharc után, III. Károly uralkodása alatt általában véve is megindult az intézmények modernizálása. Így pl. szabályozták a különféle állami hivatalok ügyrendjét, a pozsonyi országházban a közügyeket érintő iratok őrzésére felállították az ország levéltárát, és általában is rendezték az ügyiratkezelést valamint a nyomdák működését. Így már csak az írott anyagokkal foglalkozó intézmények sem nélkülözhették a megbízható és kiszámítható irat- és levéltovábbítást. Az uralkodó 1722. július 1-jén állami kezelésbe vette a postaszolgálatot, s egyúttal állami monopóliummá nyilvánította a levélszállítást (vagyis magánszemélyek nem szervezhettek postát). Mindez azt is jelentette, hogy postaépületeket emeltek, és azokban hivatalt működtettek. Megjelentek az első emblémák és pecsétnyomók, amelyek egyrészt a későbbi bélyegek szerepét töltötték be (vagyis igazolták, hogy a feladó fizetett a küldeményért, és hogy a hivatal felel annak biztonságos továbbításáért)

	Általában élénk vörös viaszpecsétet tettek a levelekre, hogy elég feltűnőek legyenek, és a feltörésüket is jól lehessen látni.

másrészt sokáig arra is szolgáltak, hogy a pecsétviasszal összefogják a leveleket. Akkoriban ugyanis csak nagyon ritkán hajtogattak a levélhez borítékot, mert ez nagyon időigényes volt (a ragasztás lehetősége csak jóval később, a 19. században jutott eszébe valakinek), így a leggyakrabban egyszerűen egy másik papirosba csavarták bele a levelet, vagy hengerként, vagy hajtogatva, és ezt a formát rögzítette a pecsétviasz. A címzést pedig akkoriban az összehajtogatott vagy összetekert levél valamelyik, üresen maradt részére írták, illetve ha mégis hajtogattak borítékot, akkor arra.

A mai, fekvő postakürt, fölötte a címerrel már akkor megjelent az emblémában. A postaállomásokat Bécsből irányították, és mindenütt a német nyelv és a császári címer használata volt a kötelező. Természetesen szabályozták a postatarifákat is, és fejlesztették a postaútvonalakat.

 

„Liszt delizsánszon utazott, de nem lehetett pontosan előre tudni, mikor érkezik a Kocsi. Ezért a város már kora reggel díszbe öltözött, az ablakokat virággal és gyertyákkal ékesítették” –írta egy tudósító, 1846-ban, egyúttal azt is érzékeltetve, hogy mekkora eseményt jelentett, ha híres személyiséggel érkezett a városba egy delizsánsz. Ezt megelőzően, csaknem száz éven át a delizsánsz sokféle embert és emellett sokféle csomagot is szállított, ez ugyanis a postakocsit, hivatalos nevén a kocsipostát jelentette. 1748-ban Mária Terézia adta ki azt a Postai Pátenst, amely a kornak megfelelően modernizálta a postai szolgáltatásokat, és egyebek közt különválasztotta a levél- és a kocsipostát. Ennek értelmében pénzt és csomagot csak olyan helyre lehetett küldeni, amely kocsipostával volt összekötve, és amelyik kocsi levelet vitt, az nem vitt egyebet. Ez volt a „malléposta” (az e-mail kifejezésből ma is jól ismert ”mail” szóból). A pénzes és csomagküldeményekre egyébként még sokáig használták gyűjtőnévként a kocsiposta nevet. Ekkor a delizsánsz embereket még nem szállított – ezt majd III. Károly teszi lehetővé, akinek uralkodása alatt tizenkét postavonalat építettek ki, és bevezették az embereket is utaztató társaskocsit. Ezek már meghatározott útvonalon és menetrend szerint közlekedtek.

A 19. században megjelent egy új járműtípus, a gyorskocsi. Ez először 1824. március 1-én indult el a Bécs-Pozsony vonalon, és ezzel sikerült visszahozni a Mátyás-kori posta sebességét.

Egy különösen szép kocsi, a Balatonszemesi Postamúzeumban.

A többi vonalon továbbra is delizsánszok közlekedtek, amelyek egy részét az 1830-as években a magán postakocsi vállalatok is fenntarthatták.

A postakocsi hálózat kiépülése a fogadók építését is föllendítette, hiszen a hosszú utakon embernek, lónak is meg kellett pihennie valahol.

Mint azt a már említett könyvben (Hencz Lajos: A magyar posta története) is olvashatjuk, az egész monarchia területén az osztrák, fekete-sárga színeket használták, mind a postai alkalmazottak öltözékén, mind az egyéb helyeken. Így az 1817-ben kihelyezett, első levélszekrények is sárgák voltak, a vörös szín csak a Kiegyezés után jelent meg a postaládákon.

 

1848-49-benazönálló magyar kormány természetesen az önálló, magyar posta megteremtésére is törekedett. Klauzál Gábor, földmívelési, ipari és kereskedelemügyi miniszter nevéhez több, fontos lépés is fűződik, így pl. bevezette a levéltitok védelméről szóló rendeletet, továbbá a pecséteknél, bélyegzőknél és címtábláknál kötelezővé tette a magyar nyelv, a magyar címer és a nemzeti színek használatát.

	Az első, magyar levélbélyeget végül már ki sem tudták nyomtatni. Than Mór terve csak a nyomdai előkészületekig jutott, mert a szabadságharc elvesztése a Kiegyezésig a nemzeti jelképek használatának háttérbe szorítását is hozta.

Ekkoriban világszerte gondot jelentett, hogy a posta drágasága miatt az emberek igyekeztek kikerülni a kézbesítés megfizetését. Mivel általában a címzettnek kellett fizetnie, különféle trükkökkel úgy intézték, hogy levelet egyáltalán ne is kelljen átvenniük. Nagy-Britanniában például az újságok kézbesítése kevesebbe került, mint a leveleké, így sokan az újságra írták rá, láthatatlan tintával az üzeneteiket. Ezért ott kezdtek el elsőként gondolkozni a kérdés megoldásán. Így jött létre az a (Rowland Hill nevéhez fűződő) koncepció, amelynek jegyében a továbbiakban nem a címzett, hanem a feladó fizeti a kézbesítés díját, értelemszerűen előre. Ehhez az kellett, hogy legyen egy nehezen hamisítható értékjegy, amelyet a postahivatalokban előre meg lehet venni, rá lehet ragasztani a levélre, és ezzel hitelesen igazolni lehet, hogy a feladó kifizette a díjat. Így jött létre a világon az első levélbélyeg, amelyet 1840-ben nyaltak rá egy borítékra. Ennek híre természetesen Magyarországra is elért, s a Debrecenben működő Kossuth-kormány Than Mór festőművészt kérte fel az első postabélyeg megtervezésére. A művész el is készítette a tervet, amely a Magyar Álladalmi Posta feliratot tartalmazta. A felirat a Kossuth címer és a királyság szimbólumainak sajátos összképébe illeszkedett. A szabadságharc bukásával azonban a független magyar posta ügye is elbukott, egészen a Kiegyezésig. Így végül Magyarországon 1850-ben ugyan megjelent az első, modern bélyeg, de ismét a monarchia szimbólumaival.